5. fejezet ~ Feltörő érzelmek

Helena szemszöge:

Amikor kinyitottam a szemeim, először Nigar asszony arcát pillantottam meg, ahogy fölém hajolva kicserélte a borogatást a homlokomon.
- Mi... történt? – kérdeztem erőtlenül, a hangom puszta suttogás volt, pedig nem így akartam.
- Nem emlékszel semmire? – vonta össze a szemöldökét a felügyelő. Enyhe köhögő roham jött rám, mire ő gyorsan mellém lépett, és segített felülni az ágyban.
- Nem mondhatnám – feleltem, amikor már meg tudtam szólalni. – Az még rémlik, hogy tegnap reggel felébredve gyengének éreztem magam, de utána...
- A szultán lejött a hárembe – árult el csupán ennyit a nő, tesztelve a memóriámat. És valóban, már be is villant a képkocka, ahogy elvonult előttem az alakja. Azután pedig... sötétség.
- Elájultam? – próbáltam volna kikecmeregni az ágyból, ám Nigar gyorsan megakadályozott ebben. Jól is tette, ugyanis a fejembe valósággal beléhasított a fájdalom.
- Igen, a magas lázad miatt. Azóta itt vagy, betekertelek hideg vizes rongyokkal, az orvos pedig gyógynövényes teákat tukmált beléd – magyarázta. – Segítettek levinni a lázat.
Most hogy említi, valami rémlik egy szörnyű ízről... Így már több értelmet nyer a dolog.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam – szabadkoztam rögtön.
- Ne törődj ezzel, ezért tartunk orvosokat.
Végül is, igaz. Bólintottam is.
- Köszönöm a törődésed, Nigar asszony – biccentettem felé a fejemmel udvariasan, amennyire az erőmből telt.
A felügyelőnő végre rám mosolygott. Nem értem, miért nem teszi ezt gyakrabban, egészen megszépíti őt a mosoly...
- Szívesen. Most pedig pihenj, az a legfőbb, hogy meggyógyulj.
- Hol is vagyok pontosan? – Ez a szoba idegen, még nem jártam itt azelőtt.
- Hürrem asszony néhai lakosztályában. De ne aggódj, most hogy állapotos, átköltözött egy nagyobba – felelte Nigar.
- Óh, értem – válaszoltam kicsit zavarban.
- Nekem most mennem kell a dolgomra. Ha gondolod, behívhatok hozzád egy lányt, hogy itt legyen, ha bármire szükséged van – ajánlotta fel, ám én rögtön megráztam a fejem.
- Köszönöm, de azt hiszem, inkább visszafekszek aludni. Ahhoz nem kell segítség – mosolyodtam el. A nő viszonozta a mimikát, majd minden további nélkül távozott a helyiségből.
Fáradtan hajtottam vissza a fejem a párnára. Már az első héten megbetegszem, nagyszerű. Szép kis jövőt jósolok magamnak.

Ahogy lehunytam a szemeimet, elnyelt a gondolataim örvénye. Sok kép és hang, de ahogy egyre jobban az álom fázisába értem, a zajok eltompultak. Majd egyszer csak bevillant néhány ismerős párbeszéd.
- Helena, lángol az egész tested.
- Mindig, ha a közelemben vagy...

- Olyan finom meleg kezed van... Ne hagyd, hogy ez a kéz olyanná váljon, mint az övé...
- Nem fog.

- Nem bírom, olyan melegem van...
- Tudom. – Majd ugyanaz a meleg kéz, amiről beszéltem, lehúzta rólam a ruhát derékig. – Allahra, gyönyörű vagy... – érintett meg, mire végképp elöntött a forróság.

Rémülten pattantak fel a szemeim, izzadtan hőköltem fel az ágyban. A mellkasomhoz kaptam, amit immáron ruha fedett, de ahogy a kezem a bőröm szabad részére siklott, végképp kristálytisztává vált minden.
- Ibrahim... – suttogtam önkéntelenül, majd a szám elé kaptam a kacsómat. Te jó ég! Amiket mondtam neki... Miért mondtam ilyesmiket valakinek, akit gyűlölök és rettegek? És ő... hogy merte kihasználni ezt az alkalmat? Egyáltalán mit keresett ő itt?
A zavar és a kérdések ólomsúlyként nehezedtek rám. Alattuk görnyedtem, de valahogy mégis sikerült felkelnem az ágyból. Válaszokra van szükségem most rögtön.
Az ajtó felé vetettem magam, hogy megkereshessem Nigart, ám az csodával határos módon kinyílt, majdnem orrba is vágott. Meglepve pillantottam a tegnapelőtti vörös hajúra...

- Szia Helena – mosolygott rám. Valahogy ez a mimika sokkal inkább félelmet, mintsem szimpátiát váltott ki belőlem.
- Hürrem asszony – hajoltam meg előtte, majd elléptem az ajtótól, hogy beljebb jöhessen, amit meg is tett. Rosszat sejtek.
- Tehát már jobban vagy. Örömmel hallom.
Mert így a tudatomnál lehetek, amíg te kicsinálsz? Biztató.
- Igen, köszönöm az érdeklődésed. Mi járatban vagy errefelé? – puhatolóztam. A nő arcáról lefagyott a mosoly.
- Szerintem jól tudod, mi járatban.
Remek, meg akar ölni. Hallottam már, mire képes. Inkább kezdjünk mentegetőzni, még szeretnék élni egy kicsit...
- Hogyha a szultánról van szó, nem történt odabent semmi!
- Tudom, hiszen időben érkeztem – tett felém egy lépést. Ajaj.
- Asszonyom, valamit tisztáznunk kell. Az utolsó dolog, amire vágyok, hogy még egyszer odamenjek! Engem erőszakkal hurcoltak ide, és nem tehettem mást, engedelmeskednem kellett – néztem mélyen a kék szemeibe. – Még örülök is, hogy asszonyom közbelépett. Én... nem akarok még egyszer odamenni...
A vörös szemöldöke a homloka közepére szaladt.
- Ezt értsem úgy, hogy te egyike vagy azoknak, akik nem akarnak a szultánnal hálni? – tette karba a kezét, mint aki nem hisz nekem.
- Pontosan – helyeseltem. – Bennem nem találsz vetélytársra.
Hürrem lemondóan felsóhajtott.
- Itt mindenki vetélytárs. – Majd elhallgatott, megrázta a fejét, és rám mosolygott. – Épp ezért szívesen tudnálak téged magam mellett. Szükségem van szövetségesekre, akikben bízhatok. – Hogy mi? – És ha azt állítod, hogy nem áll érdekedben a szultánnal hálni, akkor te vagy a tökéletes jelölt.
- Mármint mire? – értetlenkedtem.
- Hogy a szolgám légy. Több emberre van szükségem, most hogy állapotos vagyok.
- Amihez mellesleg gratulálok – próbáltam kierőszakolni magamból egy mosolyt.
- Köszönöm – mosolygott rám ő is, de valahogy elég hamis volt ez is. Hirtelen közelebb lépett, ujjait az állam alá fonta, és megemelte a fejem. – Akkor áll az alku? Mától szolgámul szegődsz?
Ha így távol maradhatok az uralkodótól, szíves örömest. Ez a kisebbik rossz.
- Igen – feleltem.
- Helyes. Óh, és hogyha kiderül, hogy hazudtál, és csak félelemből mondtad azt, amit... Hát akkor Allah legyen veled.

~*~

Aznap még pihengettem, és egyeztettem Nigar asszonnyal az új „pozíciómat”. Úgy tűnt, hogy örült neki. Másnap szépen fogtam a kis motyómat, és felköltöztem Hürrem asszony új lakosztályába, ami az előző szobánál is fényűzőbb volt. Nyílt belőle egy kisebb helyiség, ahol két ágy volt fenntartva nekem és a másik szolgálólánynak, Gülnihalnak.
Új ruhákat is kaptam, amik felértek azzal, amiben a szultánhoz küldtek. Hürrem asszony még egy pár ékszert és egy kis aranyat is adott nekem. Örültem neki, de azért nem vagyok naiv. Ezek nem lesznek ingyen.

Délután Hürrem asszony sétálni óhajtott a belső kertben, és kérte, hogy tartsunk vele. Az egyik új ruhámat magamra véve követtem őt a folyosón, lehajtott fejjel. Eléggé kizártam a külvilágot, a gondolataimba mélyedtem, így kissé váratlanul ért, amikor asszonyom megtorpant az út közepén.
- Áh, Pargalı. Szép napunk van, ugye?
Parga... Ibrahim?!
Kikerekedett a szemem, az arcomból kifutott a vér. Gülnihal meghajlása észhez térített, és én is udvariasan köszöntöttem őt, de továbbra sem néztem rá, csak megbújtam Hürrem asszony mögött.
- Hürrem asszony – üdvözölte őt a férfi, némi gúnnyal a hangjában. - Az időjárás kedvező, és csak egy olyan embert látok most, akit nem kedvelek - vigyorgott. Ebből mi lesz!
- Óh, milyen modortalan vagy. Csak vigyázz, attól még, hogy lehajtott fejjel állnak mögöttem, még van fülük. Még a végén az egyik szolgám magára veszi - válaszolt neki asszonyom szintén ironikusan.
- Nincs okuk rá, kedveském. Helena asszonyt viszont elkérném pár percre. – Hogy mi?!
Összerezzentem erre a kérésére, és ahogy a nevem elhagyta a száját. Dermedten pillantottam fel az égető barna szemekbe. Hürrem asszony hátrafordult hozzám, szigorú arckifejezéssel. Nem értette a főbizalmas kérését, és ez láthatóan bosszantotta. Visszafordult felé.
- Mi dolgod vele? - kérdezte foghegyről a vörös, és Ibrahim már vette is a levegőt, valószínűleg azért, hogy közölje, semmi köze hozzá, amikor a nő leállította. - Mindegy is. Helenának most dolga van. - És minden bizonnyal elmosolyodott. Úgy tűnik bármi élvezetet okoz neki, amivel Ibrahimot bosszantja...
- Odakint? – tettetett meglepettséget a férfi. - Persze, menjen csak, az uralkodó is biztosan szívesen fogja látni.
Újabb remegés. Na jó, nem bírom ezt. El akarok innen tűnni. A fene egyen meg, Pargalı Ibrahim. Te is jól tudod, hogyan vágj vissza Hürremnek.
A nő mosolyogva fordult felém.
- Helena... menj a konyhába, kérlek. Szólj Seker agának, hogy készítsen nekünk serbetet, majd küldd ki Nigarral.
Uh. Egy kicsit hálásan pillantottam rá. Közös érdekünk, hogy ne járuljak a szultán elé.
- Igen, asszonyom - hajoltam meg felé.
- Gülnihal, te pedig kísérj ki. További szép napot, főbizalmas uram - köszönt el gúnyosan a férfitől, mielőtt a másik lánnyal együtt magamra hagyott volna Ibrahimmal.
Akkor most tűnés.
- Uram - hajbókoltam egy gyorsat én is, majd már indultam is volna, ám ő elkapta a csuklómat, visszahúzott, és maga felé fordított. Ujjai az állam alá nyúltak, felemelték a fejem, így kénytelen voltam a szemébe nézni. A fenébe...
- Jobban vagy? - simította meg az arcom lágyan.

Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen.
- I-igen... - dadogtam. - Köszönöm érdeklődésed. De nekem most mennem kell...
- Ne siess. Az a szajha csak távol akar tartani téged az uralkodótól. – Az a szajha mellesleg szívességet tesz nekem ezzel. - Minél később mész ki, annál jobb - simogatott tovább, amitől igencsak feszélyezve éreztem magam. - Nem tudom, mennyire emlékszel... De amikor beteg voltál... Bocsánatot kértem tőled. Mindenért, amit tettem és tenni fogok, hogy fenntartsam a látszatot. A látszatot, miszerint közömbös vagy számomra.
Nagyot dobbant a szívem. Az érintései nyomán a bőröm szinte felsistergett. Ha így folytatja, ismét a láztól esek össze.
Felpillantottam a szemeibe, és a tekintetétől kimelegedett az arcom.
- Nem lehetek számodra más, csak közömbös - suttogtam, ugyanis képtelen voltam magamból nagyobb hangerőt kicsikarni.
- Azt kell játszanom - húzott magához óvatosan a derekamnál fogva. - De a szívemnek nem hazudhatok - hajolt az ajkaimhoz. Mit...?
Teljesen bepánikoltam, és rémülten feszítettem a mellkasának a kezeimet.
- Én... sajnálom, hogyha illetlen dolgokat mondtam neked legutóbb, de nem egészen voltam magamnál! - hebegtem elfordított fejjel. A szavaim azonban nem sokat értek, hiszen a derekamon heverő keze és a perzselő lehelete teljesen megrészegítettek. Talán mégis komolyan gondoltam, amiket mondtam?
- Kérlek, csak egyszer hadd érintsem ajkaidat az enyémekkel... Lágyan... - fordította a fejem maga felé.
Megkondultak bensőmben a vészharangok. Feszülten pillantottam a folyosó két sarkába. De várjunk csak, ez olyan, mintha beleegyeztem volna! Vagy azt tettem, teszem? Ajh, nem tudom! Ez a szempár kiöli az elmémből a gondolatokat és megolvaszt.
- Nem lehet... - suttogtam, de a tekintetem már önkéntelenül is a szájára vándorolt. Vajon az ajkai is olyan melegek, mint a kezei? Szeretném megtudni, de...
- Szakíts félbe, ha nem akarod. De adj egy másodpercet, kérlek - suttogta tovább, a következő pillanatban pedig ajka az enyémre simult.
Rögtön lehunytam a szemem, a szívem hatalmasat dobbant, a lábaimból kiment az erő. A szája lágyan simította végig az enyémet, a derekamon pihenő keze még közelebb húzott magához. Elvesztettem a józan eszem. Esetlenül próbáltam viszonozni ezt a mámoros csókot, ami minden porcikámat remegéssel ajándékozta meg. Más volt ez, mint a szultán kényszeres csókja. Ettől megbolondultam.
A mellkasán heverő tenyereim felkúsztak a nyakához, majd átvettem körülötte a karjaimat.
Ekkor már forróban csókoltam, és alul is megéreztem őt.
És ez józanított ki végleg.
Pihegve váltam el tőle, de a pihegésből hamar zihálás lett. Forrt a vérem az ereimben. Ezer és egy gondolat robbant a fejemben, miközben a lángoló tekintetét figyeltem. A sok gondolatból végül kettő született meg: Ezt újra meg szeretném tenni. De nem lehet.
Ez pedig könnyeket csalt a szemembe.
- Mennem kell. Sajnálom - bújtam ki reszketve a karjaiból. Hagyta. Fejet hajtottam, majd elszaladtam a konyhába, továbbra is lüktető ajkakkal...

Te jó ég, te jó ég, Istenem...
- Hova ez a nagy siettség? – botlott belém Szümbül aga, kirángatva a boldog emlékekből.
- Öhm... - túrtam zavartan a hajamba. Mit is kell? Miért küldtek? Megvan! - Hürrem asszony serbetet kért magának és a szultánnak. Nigar asszonynak kellene kivinnie - hadartam el idegesen, majd ujjaimat az ajkaimhoz érintettem. Határozottan ott égett rajta a csók nyoma. Valós volt, nem egy álom.
- Gondolom, te is kívánod. Szólj Nigar-nak, gyere a konyhába, és kapsz te is – kacsintott rám.
Eh, hogy kívánom? Micsoda szóhasználat... Amit én kívánok, az még a serbetnél is édesebb. És többet nem kaphatom meg.
- Igen - hebegtem el, majd átvágtattam a felügyelőnőhöz. A fürdő bejárata előtt találtam meg. - Nigar asszony! - szólítottam meg.
- Mi járatban Helena? – fordult felém mosolyogva.
- Hürrem asszony küldött. Ki kéne vinni egy kis serbetet a belső kertbe, és ahogy azt gondolhatod, engem nem igazán akar az uralkodó közelében tudni – ecseteltem, az ujjaimat tördelve. Mikor bújhatok már végre el valahová, és gondolhatom át a történteket?
- Persze, de... Jól vagy, te lány? Reszketsz... - érintette meg a vállamat.
- Minden rendben - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Betegségedbe estél talán vissza? Vagy talán erőszak ért téged? – aggodalmaskodott.
Oh, erőszak. Még ha az lett volna. Csak a fejemet ráztam.
- Pusztán egy kicsit fáradt vagyok.
- Hát akkor pihenj le! Hürrem biztosan elidőzik a szultánnal. De... biztosan ne hívjak orvost? Félek, hogy valami járvány tört ki a palotában. Az előbb futottam össze Ibrahimmal, és...
Túl gyorsan reagáltam.
- És?
- Ő is sápadt és letört. Élőhalottként járkál. Éppúgy, mint te.
Próbáltam közömbösnek mutatkozni. Nehéz volt.
- Nos, remélem nincs komoly baja. - Témát tereltem. - Akkor ha tényleg nem bánod, visszavonulnék kicsit.
- Aludj csak. Majd viszek be később ennivalót. – Milyen kedves.
- Köszönöm. Olyan jó vagy hozzám - mosolyogtam rá szívből.
- Persze, hiszen megérdemled.
Nem ezt mondanád, ha tudnád, mit tettem.

Meghajoltam előtte is, majd visszaindultam az új lakrészbe. Beléptem az elkülönített kis térbe, majd lehuppantam a nekem fenntartott ágyra. Egész kicsivé gömbölyödtem, a térdeimet felhúztam az államhoz. Ahogy lehunytam a szememet, minden lejátszódott bennem elejétől a végéig, újból és újból. Kezdve onnan, hogy nekirontottam azzal a karddal, a fogság, a tánc, a betegség... és végül a csók. A szívem fájdalmasan szorult össze, mégis melegség áradt szét benne, ajkaim mosolyra görbültek, miközben könny csordult ki a szememből.
Ezt jól megcsináltad, Helena. Teljesen elvette az eszedet.