9. fejezet ~ Álmatlan éjszakák

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késésért.
A blognak van egy
facebook csoportja, oda ki szoktuk írni az esetleges csúszásokat, így ha egy mód van rá, csatlakozzatok, és akkor nem kell a kommentekben kérdezgetni. Nekünk is egyszerűbb ott válaszolni. :)
Jó olvasást!


Ibrahim szemszöge:

Hihetetlenül boldog voltam a csókunk után. Helena szépsége s édes ajkai tudatták velem, hogy milyen is a Mennyország.
Útban lakrészem felé Daye asszony sietett elébem.
- Méltóságos pasám – hajolt meg felém.
- Mi a gond, Daye asszony?
- Engedelmeddel, visszakísértem a hercegnőt a szobájába, de akadt egy kis probléma. Beszélni kezdett hozzám, ám egy szavát sem értettem. Úgy tűnt, mintha valami baja lenne. Hívassak hozzá orvost?
Mi baja lehetne? Érkezésünkkor még teljesen rendben volt.
- Talán több értelme volna megkérdezni tőle. Szümbül aga állítólag már keresett mellé egy lányt, aki beszéli a nyelvét.
Daye asszony tanácstalannak tűnt.
- Nem járt sikerrel. Pasám, spanyol földről nem igazán vannak nálunk lányok.
Nagyot sóhajtottam.
- Nem bánom. Hozd ki a hercegnőt a hárem kapujához, ott majd beszélek vele.
- Hálásan köszönöm, pasám – hajolt meg előttem az idős nő, majd a botjára támaszkodva elindult visszafelé.
Fáradtan léptem be lakrészembe, ahol átöltöztem egy kényelmesebb gúnyába, majd lementem a megbeszélt helyre.

- Ibrahim pasa! – sietett elém a hercegnő, s kis híján rám is ugrott, de az utolsó pillanatban magához tért, és felfogta, hogy szemtanúink lennének.

- Felicita - üdvözöltem. – Azt mondták, baj van.

- Nos, igen – bólintott. – Az utunknak csúf vége lett, máshogy terveztem a pihenőnket. Még itt vagyok pár napig, és szeretném veled tölteni ezt az időt...

Be kell valljam, ettől tegnap még meghatódtam volna, de Helena édes csókja után már nem vágyok semmi másra.

- Hercegnőm, attól tartok, ez nem lehetséges. A palotában semmiképp.
Rám pillantott dacos, barna szemeivel.
- Biztosan ki tudunk találni valamit...
Egy kicsit megszántam a nőt. Ő messze jobban érdekelt ebben a dologban, mint én. Az én érdeklődésem iránta már elmúlt...
- Hercegnőm, kérlek. Ilyen szigorú szabályok között nem élvezhetjük többet egymás társaságát... Sajnálom – biccentettem felé szomorúan. Ekkor viszont léptek zaja ütötte meg a fülemet, s megfordulva magát a szultánt pillantottam meg magam mögött.
- Nagyuram - hajoltam meg azon nyomban.

- Neked meg mi dolgod itt, Ibrahim? - kérdezte nem éppen a legkedvesebb hangnemében.
Idegesen nyaltam meg az ajkaimat.

- Jelezték, hogy a hercegnőnek valami baja van, ám mivel nem tudta elmondani, nekem kellett tolmácsolnom, nagyuram - hazudtam, akár a vízfolyás.

- És én erről miért nem tudok? - bőszült fel. - Az én palotám vendége, én vagyok érte a felelős, ha bármi történik vele!

- Mint az kiderült, minden rendben van a hercegnővel, csupán egy kis édességre vágyott…

A szultán összevonta dús szemöldökét.

 - Ennyivel még nincs elintézve – morogta. – De hogyha már úgy is itt vagy, fordíthatnál nekem. Híreim vannak Felicita hercegnőnek.
Nocsak.

A királyi sarj felé fordultam, s közöltem vele is helyzetet. A nő érdeklődve pillantott a padisahra.

- Hercegnő, sajnálatos módon a hitvesed máris érted küldetett. Hajója már a kikötőben áll. Biztosítok neked néhány szolgát, akik segítenek neked összepakolni.
Óh. Keserédes fejlemények...

- Felicita hercegnő - kezdtem tolmácsolni. - Sajnos el kell válnunk. Hitvesed hajója kikötőnkben áll. Szulejmán szultánunk a rendelkezésedre bocsát néhány szolgálót addig is.

- De... - hebegte. - Én még maradni akartam. A fenébe azzal az istenverte férjemmel! – dobbantott egyet a lábával.

- Tudom jól, hercegnőm. Én is boldogabb lennék úgy – válaszoltam, majd visszafordultam az uralkodóhoz. – A hercegnő köszöni a vendéglátást, ám még szívesen maradt volna, s most férjét hibáztatja.

- Mi is szívesen láttuk volna még, de egy férfivel, ki asszonyát várja, jobb nem ujjat húzni - mosolygott a szultán.

Eltolmácsoltam a mondatot, s hozzátettem még szívfájdalmamat. Szerencse, hogy az uralkodó nem tud spanyolul.

- Akkor engedelmével, összepakolok, nagyuram - mondta törökül a lány, miközben a szultánra nézett.

- Rendben van, majd Nigar asszonnyal küldöm a segítséget. Öröm volt vendégül látni, hercegnő - mosolygott újfent a padisah.

- Köszönöm a vendéglátást, Szulejmán szultán - viszonozta a gesztust a lány, bár én tudtam, hogy nem igazi a kedvessége.

- Ha újból erre jár, szívesen fogadjuk, ahogy a kedves férjét is.

Ekkor a lány már segélykérően pillantott rám, én pedig letolmácsoltam mindent. A hercegnő csupán megköszönte és meghajolt.

A szultán ismét felém fordult.
- Most meglátogatom Hürremet, utána várlak a lakrészemben, Ibrahim.
- Ott várlak majd, nagyuram – hajtottam fejet előtte, mire ő befáradt a hárembe. Mikor már nem láttam alakját, ismét a hercegnőre pillantottam.

- Azt hiszem… - simogattam meg a haját. - Azzal kell beérnünk, ami volt - suttogtam az ajkaira.

- Hiányozni fogsz, Ibrahim... - suttogta szomorúan, majd ismét megcsókolt.

- Te is nekem, Felicita. – Ő volt a vigaszom a boldogtalanságban, s szép emlékekkel ajándékozott meg engem. Nem fogom elfelejteni. - Próbáld meg urad megszeretni, többet nem vétkezhetünk – léptem el tőle.

- Megteszem majd, mi tőlem telik.

- Hercegnőm – csókoltam neki kezet, majd sarkon fordultam, s távoztam.

~*~

A hercegnő távozása után pár napig még álmatlan éjszakáim voltak. A legszörnyűbb pedig az volt, hogy fogalmam sincs, mi okból. Nem mintha hiányozna nekem, de azt sem mondhatom, hogy nem gondolok rá.

Bár lehetséges, hogy nem az ő távozása az oka az álmatlanságomnak, hanem az, hogy Helenából kedvenc lett, mivel megmentette az életünket. Eddig, hogy szolga volt, még meg is lehetett volna oldani a dolgokat, hiszen "csak egy szolga", én pedig egy nagy hatalommal bíró pasa vagyok. Ha nő kell, hát kell...
De most már lehetetlen.

Egy hét.

Ennyi idő telt el Felicita távozása és Helena kinevezése óta...

Egyik sötét éjszaka, amikor szintén nem bírtam elaludni, sétára indultam a palota folyosóin.

- Pasám? - szólított meg váratlanul egy hang a közelből. Egyből tudtam, kihez is tartozik.

- Az ég szerelmére Nigar asszony, nem aludnod kéne? - hordtam le a nőt sárga földig, bár hangomat nem emeltem fel, tekintettel arra, hogy mindenki az igazak álmát aludta.

Az asszony idegesen sütötte le a szemét.

- Elnézést, én csak ellenőriztem, hogy minden rendben van-e.

- Azzal nincs is semmi gond, ha nem ijesztenél halálra közben…

- Nem volt szándékos - szabadkozott. - Mi járatban erre, pasám, ha megkérdezhetem? – Kíváncsi… Túl kíváncsi.

- Mivel nem tudok aludni, sétálni indultam.

- Bocsássa meg kérdésemet, de talán csak nincs valami baj?
Baj az van. A kotnyelességed, csak hogy példát mondjak.
Nagy levegőt vettem. Ezt azért mégsem közlöm vele ilyen formában, ő nem tehet semmiről.

- Semmi komoly, Nigar asszony.

- Nos, rendben. Engedelmével, én felügyelek tovább - hajolt meg. - Némely agában nem lehet megbízni.

- Csak nem Szümbül-re célzol? – Azok ketten folyton marják egymást, nem lepődnék meg, ha be akarná őt feketíteni.

- Nem - mosolyodott el. - Nem rá.

- Akkor jó, mert hibát nem látok munkájában. Akkor hát ki?

- Nem céloztam konkrétan senkire, pasám. De előfordult már, hogy néhány agát, akik a hárem bejáratát őrzik, alváson kaptam. Így hát a lányok biztonsága érdekében néha én is kijövök... járőrözni.

- Értem.

- Remélem, önnek is hamarosan álom jön a szemére.

- Én is remélem. Jó éjt, Nigar – eresztettem meg egy mosolyt.

- Jó éjszakát pasám - hajolt meg, majd visszaindult a hárembe. Aztán két lépés után megtorpant, s visszafordult.
- Oh, pasám! Még egy pillanatra - szólt utánam. - Teljesen el is feledkeztem róla, pedig fontos dolog. Valamit tudnod kellene.
- Hallgatlak – fordultam felé.
- Mint azt tudod, Helenából kedvenc lett, így új lakosztályt is kapott a háremben. Gyakran ránézek, mivel egyedül van, jelenleg még nincs lakótársa és szolga sincs még mellette - magyarázta. - Arról lenne szó, hogy... az öltözőparavánja mögött a falból... nyílik egy alagút.
- Tessék? Ez igaz? – hökkentem meg. Miféle alagút lehet?
Nigar bólintott. Elgondolkodtam.
- Ez a palota régen épült, sok titkos alagútja van, de a legtöbbjük zsákutca, úgyhogy ne foglalkozzatok vele – mondtam végül. Nemzedékekkel ezelőtt használtuk őket háborúk esetén, de napjainkban már csupán történelmi emlékek.
- Épp ez az, pasám. Végigmentem rajta, és noha van néhány elágazás, ami tényleg nem vezet sehová, az egyik folyosó a háremen kívül vezet, a kertbe.
Ez baj. Egy alagút, amelyen keresztül bárki, észrevétel nélkül bemehet a hárembe, ráadásul pont az ő szobájába...

- Amíg Helena asszony és más nem tud róla, addig nem lesz baj. Viszont megtiltom, hogy bárki ott ólálkodjon. Én magam fogom felügyelni.
- Csak én és Szümbül aga tudunk róla, pasám. De ha óhajtod, felvehetem a kapcsolatot a palota építészével, hogy gondoskodjon az alagút befalazásáról.
- Csak ti ketten? Ez biztos? – vontam össze a szemöldököm.
- Igen, pasám.
- Ezesetben ne fárasszuk az építészt. Csupán egy kulcsra van szükségünk az alagút elejénél és végénél nyíló rejtett ajtóhoz, amiket zárva kell tartani.
- Rendben van, intézkedek. Holnap estére már készen is lesz.
- Majd szállítsd le őket nekem, biztos helyre teszem őket.
- Igenis – biccentett a felügyelőnő.

~*~

Vettem egy nagy levegőt. A szívem a torkomban dobogott az izgalomtól, de végül benyitottam a rejtekajtón.
El sem tudom hinni. Itt vagyok a lakrészében, hálószobájában, és erről nem tud senki.
Halk léptekkel ágyához léptem, majd leguggoltam. Kezeim rásimultak az alvó lány szép arcára. Milyen békés és gyönyörű... Akár egy angyal.

Órákig tudnék gyönyörködni szépségében.
De azért mégis… éberen jobban tetszik nekem.

- Csillagom, nem óhajtod kinyitni a szemed? - suttogtam az ajkaira.

S ahogy ezt kérdeztem, valóban ébredezni kezdett. Pillái lassan nyíltak fel, s ahogy felfogta, hogy valaki van az ágyánál, rémület csillant meg a szemeiben, de mutatóujjam még időben ajkára simult.

- Sss, csak én vagyok.

- Ibrahim? Te hogy jutottál be? - ült fel hirtelen. - Meglátott valaki?
Nem, ez a legszebb az egészben.

- Nigar hiszi azt, hogy sétálok. Szia – piszéztem meg az orrát.

- Mit keresel itt? - mosolyodott el, majd megsimította arcomat. - Megőrültél?

- Szerelem tüzében égek. Hogy bírnék így higgadtan gondolkodni? - csókoltam meg lágyan. Mennyire hiányoztak már nekem ezek az édes ajkak… Allah bocsássa meg a vétkemet, de már nem bírom tovább nélküle…

Helena halkan felsóhajtott, majd miután elváltam tőle, még pár pillanatig lehunyva tartotta a szemeit.

- Hiányoztál... - suttogta az ajkaimra. - De a halállal játszol.

- A halál gondolata nem tud megrémíteni. Csak a tudat, hogy nem csókolhatlak többé - simogattam meg az arcát, s ismét finom puszit leheltem a szájára. - Olyan szép vagy álmosan is.

Bókomra halkan elkuncogta magát, majd pirulva fordította el a fejét.

- Ezt nem gondolhatod komolyan.

- Pedig nagyon is komolyan gondolom. Szépséged a nap fényénél is vakítóbb – csókoltam bele a nyakába, mire ő megremegett. Kis érzékeny…

Kényeztetésemre felsóhajtott, hangjába majd beleőrültem. Kis keze megsimította az enyémet.

- Még van visszaút... Lehetsz kettőnk közül az okos, és elmehetsz - suttogta halkan. - De akkor menj el most, mert ha tovább maradsz... nem foglak elengedni - nézett égetően a szemeimbe.

- Nem megyek sehová… - ujjaim hálóruhájának felső gombjaihoz nyúltak, s vágytól megrészegülve kezdtem kipattintani a kis gombokat.

- Gyengéd leszel? - kérdezte félénken.

- Amennyire csak óhajtod. – Ismét egy forró csókot égettem nyakának selymes bőrébe, majd elhajoltam tőle, s a csodaszép barna szemekbe néztem.

Helena egy lágy csókkal jutalmazott, majd óvatosan s mégis határozottan húzott az ágyába.