3. fejezet ~ Választás

Helena szemszöge:

Nem tudom, hogyan sikerült visszaaludnom a tegnap éjszaka után. Még a takaró alatt is folyamatosan remegtem. Hiába, ez nem az a fajta reszketés volt, amit meleggel el lehetett volna űzni. Még álmomban is Ibrahim érintései kísértettek. Erőszakos és utálatos volt, mégis olyan határozott, ellentmondást nem tűrő, ahogy még senki nem bánt velem azelőtt. És ez megrémít, de... valamilyen más hatással is van rám. Vagy csak a félelemnek lenne betudható, hogy valahányszor megborzongok, ha az eszembe jut? Őszintén nem tudom.

Reggel az őrök ébresztettek minket, elvágták a köteleket és reggelit hoztak. Undorító volt, de megettem. Nem volt bennem erő a jelenetrendezésre. Hát sikerült volna betörniük?
Azt a mocsok Ibrahimot nem ette le hozzánk a fene egész nap, aminek kifejezetten örültem. A lányokkal elütöttük az időt: beszélgettünk (bár én főleg csak Baharral, aki ismét letolt az engedetlenségem miatt), imádkoztunk, néha unalomból énekelgettünk is. Este ismét lejöttek hozzánk az őrök, és hoztak vacsorát, majd azzal végezve jött a gyűlölt rituálé, a kötözősdi.
És én hagytam. Tényleg betörtek.
- Ugye, hogy könnyebb így? – mosolygott rám a ciprusi kis szőke. Megvontam a vállamat, nem feleltem. Körbepillantottam, de még senki nem tért aludni, mindenki beszélgetett. Hirtelen ötlettől vezérelve közelebb ültem Baharhoz.
- Mondd csak... – kezdtem. – Téged fenyegetett meg valaha Ibrahim?
- Mármint mivel?
Hogy megerőszakol. Nem, ezt nem mondhatom. Szegény eléggé megijedne...
- Bármivel, azt hiszem.
Bahar megrázta a fejét.
- Nem mondanám. Persze, arra figyelmeztetett minket, hogy büntetés vagy kínzás jár az engedetlenségért, de az mindnyájunkra vonatkozott. Miért kérdezed? Téged megfenyegetett?
- Nem érdekes – vontam vállat.
- Ez nem ér. Én tisztességgel válaszoltam neked.
- Tudom – feleltem. – Ne haragudj. Jó éjszakát – fordultam el tőle, majd vízszintesbe helyezkedtem a padlón.
- Érdekes egy lány vagy te – zárta le ennyivel Bahar, majd mellém feküdt.
Fáradt voltam, viszont féltem lehunyni a szememet. Mi lesz, ha ma éjjel is eljön? És ha ezúttal be is váltja, amit ígért? A vállára dob, ahogy szokta, majd bevisz a kabinjába és...? Védekezni sem tudnék!
Áh, elég! Azt nem teheti! Nem teheti, ugye...?

~*~

Másnap ismét az őrök ébresztettek minket. A nap ugyanúgy telt el, Ibrahim-mentesen. A következő is, bár nem teljesen, hiszen naplemente táján kikötöttünk.
Éppen végeztünk a vacsorával, amikor pár eunuch kíséretében belépett rémálmaim főszereplője is. Szokás szerint kötelekkel jöttek, mint lefekvés előtt. Nagyot nyeltem, ahogy Ibrahim egyenesen felém kezdett lépkedni, a szemei szinte lángoltak. Olyan hevesen kezdett verni a szívem, hogy már az agyam helyén is azt éreztem.
Mögém lépett a férfi, megcsapott kesernyés illata. Egy szó nélkül fontam össze a hátam mögött a kezem, csak hogy minél kevesebbet érjen hozzám. Így is szinte égetett az érintése.
- Betörtelek - suttogta a fülembe elégedetten, majd elsimította a hajamat az egyik oldalról, és amikor senki sem figyelt, belecsókolt a nyakamba. Kikerekedett a szemem, összerándult a gyomrom, és a térdeim is remegni kezdtek. - Ne aggódj. Ha háremhölgy leszel, amit persze meg sem érdemelsz, rendes kosztod és bánásmódod lesz...
- És megszabadulok tőled – pillantottam rá hátra. Elöntött a biztonság. Ott már nem bánthat engem.
A hirtelen jött bátorság hatására szembefordultam vele, és egyenesen a szemébe néztem.
- Amit eddig megtehettél volna, arra most már sosem lesz lehetőséged – suttogtam.
- Szerencséd, kiscsillag. De akkor is megszerezlek, ha illedelmetlen leszel – lehelte a fülembe. Tetőtől talpig kivert a jéghideg veríték.
- Akkor azt hiszem, ezentúl jó magaviseletű lány leszek – vontam fel pajkosan a szemöldökömet.
Sosem kapsz meg.
- Rendben, lányok, sorba állni! – parancsolt ránk az eunuch. – Uram, innentől átvesszük – hajolt meg Ibrahim felé, aki nagy nehezen elszakította tőlem a tekintetét.
- Figyeljetek rájuk – zárta le ennyivel, majd kisétált a kabinból. Még pár pillanatig távolodó alakját néztem, majd az őrök utasításai szerint beálltam a sorba. Pont Bahar mögé kerültem.
- Miről beszélgettetek ennyit? – kérdezte kíváncsian.
- Nincs susmus! – fenyegetett minket a mutatóujja rázásával az eunuch. Bocsánatkérően megvontam a vállam, üzenve, hogy nem tudok beszélni. A lány megforgatta a szemét, majd előre fordult.

A palota hatalmas volt. Még életemben nem láttam ennél nagyobb és szebb épületet. Sajnos nem igazán tudtam megnézni belülről, hiszen rögtön a hárem részbe vezettek minket. Ott szintén sorba álltunk, amíg meg nem jelent két nő és egy férfi. Az egyik nő idős volt, a szeme alatt hatalmas fekete karikákkal, míg a másik alig lehetett a legtöbbünktől pár évvel idősebb. Ő kimondottan szép volt, eltekintve a szigorú arckifejezésétől.
- Amelyikre rámutatok, vigyétek a fürdőbe. A többieket pedig kísérjétek a cselédek lakrészébe – vezényelt a vénasszony, majd alaposan megvizsgált és megfogdosott mindnyájunkat. Nagy önuralom kellett hozzá, hogy hagyjam magam.
- Ezt is a fürdőbe – ragadott karon, majd a fiatal nő vett át tőle. Elvezetett minket a hárem fürdőházába. Hát, ilyet sem láttam még. Az egész márványból volt kirakva, valamint két helyiségre volt osztva. Az elsőben a ruháinktól kellett megszabadulnunk, de helyettük kaptunk egy mosdóruhát, amit magunk köré tekertünk, a lábunkra pedig fatalpú papucsokat adtak.
- Rendben, lányok. A falak mentén több mosdótálat is találtok, jó forró vízzel. Mindjárt jön egy pár szolga, és hoznak nektek különféle olajokat a hajatokra és a bőrötökre egyaránt. Ha gondoljátok, segíthettek is egymásnak mosakodni – azzal összecsapta a tenyerét a fiatal nő. – Egy-kettő, nem érünk rá egész nap!
Le is huppantam gyorsan az egyik kis medencéhez, amiben elmerítettem a peremén heverő fatálat. Élvezettel csorgattam magamra a jólesően meleg vizet, majd miután megkaptuk az olajokat, rendesen leápoltam magam. Bahar felajánlotta, hogy megmossa a hajam, ezután pedig én is segítettem neki. Amikor készen lettünk, visszatért a fiatal nő egy újonnan érkező, kicsit idősebb hölggyel.
- Lányok, ő itt a bábaasszony. Megvizsgál titeket alaposan, ne ellenkezzetek vele!
- Köszönöm, Nigar asszony – felelte a bába, mi pedig újból sorba álltunk. Először azt kérte tőlünk, hogy nyissuk szét a mosdóruhánkat, aztán később leültetett minket, és ugyanezt kérte tőlünk, hogy tegyük meg... a lábunkkal.

Na, itt elpattant bennem valami.

- Még mit nem! – hördültem fel.
- Muszáj – lépett elém a Nigar nevű nő. – És ha van valami nyavalyád? Úgy nem lehetsz a szultán háremének a tagja.
- Na de akkor is... – apelláltam, ám ő lenyomott a padkára a bába elé.
- Legyen eszed, és ne ellenkezz! Sokkal hamarabb túl leszel így rajta... Arról nem is beszélve, hogy csak most az egyszer kell megtenned.
Dúlt bennem a felháborodottság, amit mindez idáig sikerült elnyomnom, de Nigar asszony nyugodt hangja valahogy engem is lenyugtatott. És bár égett a képem, megtettem, amit kért...

~*~

Eltelt egy pár nap. Bár a családom és az otthonom iszonyatosan hiányzott, azért rájöttem, hogy ha viselkedek, akkor jól bánnak velem. A lányok viszonylag kedvesek voltak, bár én csak Baharral barátkoztam.
A háremnek több szintje is volt. Ahol mi aludtunk, egy nyitott tér volt, egy nagy kapuval a palota udvara felé, a másik oldalt pedig a fürdőházba lehetett eljutni. A második szinten az úgynevezett kedvencek laktak, na meg a hárem felügyelői, köztük Nigar asszony és a főeunuch, Szümbül aga.
A napok nem teltek unalmasan; tanítottak minket. Főként a török nyelvre, úgyhogy nekem könnyű dolgom volt, hiszen kiskorom óta beszélem édesanyám jóvoltából. Az írás egy kicsit nehezebb, hiszen azt nem nagyon tanultam, de kezdek ráérezni az ízére. A szabadidőnkben varrhattunk vagy beszélgethettünk.
- Ugye, hogy kár volt az a sok ellenkezés? – kérdezte Bahar az egyik szabad óránkban. Felpillantottam rá. Eddig is szépnek tartottam, de most, hogy mindennap a fürdőbe jártunk, különböző kencéket és tisztességes ruhát kaptunk, rájöttem, hogy ez a lány egyenesen gyönyörű.
- Még nem mondok semmit. Van egy olyan érzésem, hogy ez csak a háremi élet napos oldala...

~*~

Leszállt az este is, és én összeszedtem a kis motyómat, hogy induljak a fürdőbe, amikor Nigar asszony toppant be a kapun.
- Lányok, híreim vannak. A szultán látni kívánja az újonnan érkezett háremhölgyeket, úgyhogy akik Rodoszról jöttek, indítsanak készülődni! – harsogta. – Szórakoztatni mentek.
Hogy... hová?!
- Tudtok táncolni, ugye, szépségeim? – lépdelt le Szümbül aga a lépcsőn. – Kecses mozgások, csípőriszálás, csuklómozgás... – És ahogy ezeket mondta, maga is táncra perdült. A szám elé kellett kapjam a motyómat, hogy meg ne lássa a vigyorgásom. Eszméletlen ez az ürge.
- Szerintem értik – intette le őt Nigar asszony. – Szóval mozgás, egy-kettő!
Görcs állt a gyomromba, ami az egész készülődés alatt jelen volt. Táncolnunk kell neki... Milyen megalázó. Megpróbálok majd a háttérben maradni, hogy még véletlenül se vessen rám szemet...



Ibrahim szemszöge:

A palotában teltek-múltak a napok, én pedig egyre többet töprengtem a történteken. Napközben többször is azon kaptam magam, hogy a kis vadócra gondolok, és azon merengek, milyen lehet a sorsa a háremben. Vajon hogy tűri az utasításokat? Végleg betört?

Egyik este, miután végeztem a teendőimmel, a szultán bejelentette, hogy meg óhajtja nézni a rodoszi lányokat. Igazán jó kedvében volt, tekintve, hogy ezt is hozzátette:
- Tarts velem, barátom. Nézzük őket együtt. Szólj Szümbülnek, hogy a tanácsterembe hozza őket.
A döbbenetem nyilvánvaló volt.
- Elfogadhatom ezt, méltóságos uram? - hajoltam meg felé mélyen.
- Hogyne fogadhatnád. Egyedül nem akkora élvezet nézni őket – vigyorodott el. - Ráadásul fennáll a valószínűsége, hogy közülük lesz kiválasztva ma esti ágyasom. Ki segítene ebben dönteni, ha nem te? - paskolta meg a vállam.
Egy ilyen ajánlatot nem fogok visszautasítani...
- Ezer örömmel, nagyuram.

~*~

Még pár ügyet elintéztünk, majd a tanácsterem felé vittek minket a lépteink. A zenészek már elhelyezkedtek, és valami azt súgta, hogy a lányok is ott vártak már az ajtó előtt.
A szultán elfoglalta helyét a székében, én pedig diszkréten mellé álltam.
- Jöjjenek - intett az uralkodó a benti ajtónállónak, aki kinyitotta az ajtót. Két csapat lány is beözönlött, ezek szerint két tánc is lesz. Az egyik csoport leült a kihelyezett párnákra, míg a másiknak a tagjai felálltak az elrendezésük szerint. A tekintetemmel a kis vadócot kerestem, és kis keresgélés után meg is találtam. Hátul állt, rózsaszín ruhában, arcát áttetsző selyemkendővel elfedve.
Gyönyörűen nézett ki, nem tudtam betelni a látvánnyal. A zene hamarosan felcsendült, a lányok pedig táncba kezdtek, de Helena nem igazán akarta érvényesíteni magát. Szinte mindig takarásba bújt. Ez pedig egyértelműen zavart, hiszen alaposan szemügyre akartam venni, ha már akkora kegy ért, hogy itt lehetek.
Sunyi vigyor kúszott a képemre, és a padisah füléhez hajoltam.
- Engedelmével, Szultánom, a hátsó kis rózsaszínt előrébb lehetne inteni – javasoltam. - Így nem tudja jól megnézni őt.
A szultán bekapott egy falat gyümölcsöt, majd hümmögve elmerengett.
- Igazad van – felelte végül.
Azzal felemelte a kezét, és elhallgatott a zene, a lányok megálltak a mozdulataikban. Szulejmán felállt a székéből, és szinte érezni lehetett a levegőben a feszültséget. Hátrasétált Helenához, aki hirtelen azt sem tudta, hogy mit tegyen, de még időben észbe kapott, és meghajolt előtte. A szultán az álla alá fontja az ujjait, és megemelte a fejét, majd a füléhez hajolt. A nyakamat kellett nyújtanom, hogy lássak valamit. Féltékenység öntött el, amiért hozzáértek a kiszemeltemhez.
Amikor az uralkodó elhajolt tőle, megfogta a karját, és előre vezette, majd visszaült mellém a székbe, s intett a kezével, hogy folytatódhat a műsor.
Amint ismét táncba kezdett a sok szép hölgyemény, a lelkemben feltámadt vihar is lecsendesült, és arcomon növekvő vigyorral figyeltem Helena testét, csípőjének buja körözgetéseit.
- Nálam ő a befutó – jegyeztem meg a tánc vége felé.
A szultán ismét csak hümmögött egy darabig, majd végigfuttatta a tekintetét a többi lányon.
- Ismét csak igazad van. Jó az ízlésed, Ibrahim - kortyolt bele a serbetébe. Amikor a zenének vége lett, a lányok lehuppantak a földre, az uralkodó pedig előcsúsztatta zsebéből a híres lila kendőjét. Még egyszer végigpásztázta a lányokat, majd eldobta...
... egyenesen Helena elé.
A lelkemet ismeretlen, sötét érzés nyelte el. A kis vadóc értetlenül pillantott fel, de a szultán mohó tekintetét nem igazán bírta állni, így lesütötte szép szemeit, és óvatosan felvette maga mellől a kendőt.
- Ez igazán szórakoztató volt – csapott a combjára az uralkodó, majd felemelkedett a székéből. – A többieket majd egy másik alkalommal megnézem, most visszavonulok. Szólj Szümbül agának.
- Nagyuram – hajoltam meg felé, majd amikor távozott a helyiségből, az aga felé léptem.
- Szümbül! – szólítottam meg. – A szultán azt üzeni, hogy a többi lányt majd máskor nézi meg. Akit kiválasztott, meg készítsétek fel – sandítottam oldalra a táncosokhoz.
Helena szinte átdöfött a tekintetével. Szümbül hajlongani kezdett.
- Igenis, uram... - Majd a lányhoz lépett, hogy elvigye, ő azonban indulatosan tett felém egy lépést.
- Miért kellett ezt? - tolultak könnyek a szemébe. - Most boldog vagy?
Hogyne, nem látszik?
Gúnyos grimaszba torzult az arcom, majd közelebb léptem hozzá.
- Boldogabb már csak akkor lennék, ha az én ágyamban lennél ma - suttogtam. - És már nem hatnak meg a könnyeid. Nem érdemled meg, hogy meghassannak...
Szümbül mögé lépett, és megfogta a karját. Őt ez azonban nem zavarta abban, hogy tovább szájaljon velem.
- Mást sem hallottam eddig tőled, csak hogy mit érdemlek és mit nem. Mégis mit tudsz te rólam?! - kiabált rám.
- Te! Hogy merészelsz így beszélni a nagyúrral? Majd adok én neked, nemhogy némán örülnél a helyzetednek! - ráncigálta el őt Szümbül.
- Gyűlöllek! - üvöltött át a lány a terem túloldalából.
Nem feleltem erre semmit, csak fogtam magam, és tovább álltam.
A lakrészemben megírtam egy pár levelet, majd még benéztem az uralkodóhoz, hátha szüksége van-e valamire. Már az éjszakára készült.
A folyosóra kilépve Nigart pillantottam meg a túloldalon.
- Nigar asszony! – kiáltottam felé, mire ő megtorpant, és meghajolt. Sebes léptekkel közelítettem meg.
- Parancsolj velem, uram.
- Ha lehetséges, akkor azt a ruténiai ágyast, Alexandrát... Vagy hogy is hívatja magát...
- Hürrem – válaszolta a nő.
- Igen, azt. Tartsátok távol az uralkodó lakrészétől. Nem akarok még egy balhét felőle. Nem ma éjszaka.
- Igenis - hajtott fejet.

~*~

Körülbelül fél óra múlva már végig is vitték Helenát az "Aranyúton". Én a szultán lakosztálya előtt vártam rá.
- Jó szórakozást, Helena - hajoltam meg előtte, a gúny és az irónia kedvéért.
- Te kis... - tett felém egy fenyegető lépést, de Szümbül rögtön visszarántotta.
- Nana! Ne kelljen még egyszer elmondanom! - feddte meg a lányt, majd tovább lökdöste szerencsétlent a szultán ajtajáig. Figyeltem, ahogy az aga bekopog, az őrök kinyitják az ajtót, és Helena szinte lassított mozdulatokkal befárad. Amilyen kis neveletlen és lobbanékony, nem csodálkoznék, ha ebből tragédia sülne ki...

Nagyot sóhajtottam, majd visszaindultam a lakrészem felé, ám alig tettem pár lépést, amikor indulatos trappolás ütötte meg a fülemet. Na nem, ezt nem akarom elhinni.
- Alexandra! - fordultam meg. Persze, hogy ő volt. - Nem mész be oda! – közöltem vele a tényt.
- Már miért nem? – vetette felém foghegyről. – Tudd meg, hogy én oda megyek, ahová akarok, Pargalı!
Kezdett eldurranni az agyam. Elegem van belőle, hogy ez a kis cseléd királynőnek érzi itt magát, csak mert a szultán rendre az ágyába hívja őt éjszakánként. Szívesen közlöm vele, hogy ma más a helyzet.
- Ide hívás nélkül nem jöhetsz, megértetted? – léptem felé fenyegetően. – Az uralkodó különben is elfoglalt. Most más vendégeskedik nála...
Ezen szavaimra szinte belilult a feje. Gondolatban elvigyorodtam.
- Hogy... micsoda?! - kapta fel a vizet. - Azonnal engedj be! - vetette magát az ajtó felé. Na, csak a holttestemen keresztül.
Menetközben elkaptam a csuklóját, és visszarántottam magam elé.
- Ha én egyszer azt mondom, hogy nem mész be oda, akkor te megfordulsz és eltűnsz! – sziszegtem dühösen az arcába. – Érthetően fogalmaztam?
- Pargali, azonnal engedj el! - dühödött be még jobban. - Be kell mennem!
Komolyan meg fogom ütni.

Már éppen fontolóra vettem, hogy komolyabb erőszakhoz folyamodok, amikor váratlanul befordult a folyosóra Szümbül aga.
- Uram... - kezdte volna, majd amikor meglátta, mit tartok a kezem között, elsápadt. - Talán... rosszkor jöttem?
A legjobbkor...
- Mi történt? - kérdeztem rá sem nézve.
- Van egy kis gond. Velem kéne jönnöd...
Mesés, tényleg. Alexandrára pillantottam.
- Ha bemész, én magam fojtalak meg! – löktem el magamtól, majd az egyik őr lelkére kötöttem, hogy vigye őt vissza a hárembe. Végül Szümbül felé fordultam, és elmosolyodtam. - Mehetünk.