15. Fejezet ~ Az őrület egy kis darabkája...

Sziasztok!

Mint azt a Facebook csoportunkban bejelentettem az egyik író kilépett. Ezért késtem ennyit. A fejezet, amire vártam nem jött meg, de szerencsére ez a fejezet nem kapcsolódik annyira az előzőhöz, tehát el tudtam ezt hozni.

Találtam egy másik írótársat, így a blog tovább fog folytatódni egy ideig.

Pár dolog viszont van még így előjáróban:

- Kevésbé lesz korhű a szöveg, mert Violet volt ennek az értelmi szerzője, de azért mi is igyekszünk.

- Továbbra is Ibrahim/Helena lesz a középpontban.

- Kicsit több történelmi buktató lesz benne, mivel inkább lesz ez a blog szerelmi a történet, mint történelmi...

- Bahar többet fog szerepelni.

Még egyszer elnézést a késésért és jó olvasást kívánunk!

Alaric&Bogi

Ibrahim szemszöge:

A hercegnő érkezése eléggé felkavart. Nem tudtam elfelejteni az együtt töltött éjszakákat, de el akartam, ugyanis nem csak hogy tilos és az életembe kerülhet, de érzem, hogy Helenán kívül más nem kell.

Este míg vacsoráztak, én üzentem Nigar-nak, hogy várom Helenát a kutunknál.

Hamar oda is mentem, bár rá várnom kellett egy kicsit. Ideges voltam, valamiért azt éreztem, hogy nem jön el. Biztos Felicita miatt...

Már épp lemondóan továbbálltam volna, amikor megfordultam, és megpillantottam őt aranysárga ruhában, arcát elfátyolozva.

- Ezeket a szempárokat bárhol felismerem - csókoltam kezet. - Hogy vagy életem? Egész nap rossz érzésem volt.

- Nekem is miattad. Milyen volt a hercegnőt újra látni?

- Mint egy hívatlan vendéget. De nem hatott meg. Nincs nálad szebb nő - kezdtem el kiszabadítani a száját.

Azonban ő hirtelen lefogta a kezem.

- Ne, kérlek. Hidd el, most nem vagyok szép látvány.

Ez csak jobban feldühített, s leszedtem róla. Arcomról minden érzelem lefagyott és szétvetett a düh.

Szép arca teljesen fel volt dagadva két oldalt, jobb oldalon körömnyomokat is találtam.

- Helena, ki tette ezt veled? Rögvest felakaszttatom.

Ő megrázta a fejét.

- Ha elmondom, butaságot fogsz csinálni. Már így is épp elég nagy bajba kevertelek, Ibrahim - pillantott rám fájdalmasan.

- Hürrem volt ugye? Hát le is fogom fejeztetni, az biztos.

Ő csak hallgatott. Tehát a kígyó volt.

- Nem volt ínyére, hogy a szultánnál talált. Kijelölte a territóriumát, majd közölte, hogy utánad engem öl meg. Én pedig talán túlságosan is a védelmedre keltem, de annyira feldühített, és most sejti, hogy van valami, amivel tönkretehet téged... - könnyezett meg. - Nem fogom hagyni, hogy miattam vessz oda. Az én életem vagy halálom nem sokat számít, azonban a tiéd...

- Szakítasz? - fagytam le.

- Kénytelen vagyok - fogta közre arcom a kezeivel. - Nem bírnám elviselni a gondolatod, hogy bajod essen. Inkább szeretlek távolról, mintsem a halálod okozzam.

- Kérlek, ne - csókoltam meg forrón.

Ő pedig viszonozta. Hevesen faltam édes ajkait, féltem, hogy most tehetem meg utoljára. Amikor elváltunk egymástól, hosszan kémleltem könnyes szemeit. Nem veszíthetem őt el.

- Ne keress többet. Nigarral se üzenj, próbálj elfelejteni! – suttogta.

- Kérlek, Helena. Hürrem így is, úgy is megtalálja a módját, hogy megölessen. Legalább, hagyj éljek veled boldogan.

- Hürrem nélkül sincs semmiféle jövőnk, nem fogod fel? - sírta el magát végképp. - Úgy élem az életem, hogy bármelyik percben vihetnek a szultán elé. Rettegek, undorodok. Hagyjuk ezt abba, Ibrahim, mielőtt tönkretesszük mindkettőnk életét - került ki.

- Fuss te gyáva! Nem is értem, mit szerettem benned - sziszegtem és odébb álltam.

Mivel nem válaszolt semmit, így idegesen vágtáztam végig a lakosztályig. Ott lenyugodtam, s bekopogtam a szultánhoz. Mikor az agák beengedtek, beléptem.

- Nagyuram, engedelmével elkészíttettem a hercegnő szobáját Nigar asszonnyal.

- Remek, Ibrahim - bólintott az uralkodó. - Szümbült megbíztam vele, hogy találjon a lányok közül valakit, aki beszéli a nyelvét, szóval téged a továbbiakban nem foglak terhelni ezzel.

- Akkor engedelmével Szümbül után megyek és megtudakolom, talált-e már lányt. Ha nem, én szívesen állok a szolgálatába.

- Rendben van - mosolygott.

Meghajoltam és elindultam megkeresni az agát. Szerencsémre nem talált megfelelő lányt, így én maradtam. Este pedig már át is mentem hozzá.

- Hercegnőm - hajoltam meg mosolyogva.

- Pasám - szaladt elém mosolyogva. - Már vártam a percet, hogy ismét kettesben legyek veled.

- Én is hercegnőm - kaptam ölbe és az ágyra fektettem.

- Délután olyan komor voltál velem, már azt hittem, nem érdekellek többé.

- Tudod, a Szultán előtt tartanom kellett magam - füllentettem.

- Jól van - simogatta meg arcomat.

 Ahogy hozzám ért, rögtön Helena jutott az eszembe, s fájdalom mart a szívembe. Allahra, mit művelek? Egyik nőről a másikra szállok, mint a méh. De csak így tudom őt kiverni a fejemből. Ő kérte, hogy felejtsem el.

Megfogtam az arcomon pihenő kezét. és a szemébe néztem.

- Idézzük fel a régi szép emlékeket - súgtam a fülébe és forrón megcsókoltam.

~*~

Forró búfelejtő szeretkezésünk után, megcsókoltam a hercegnőt, és míg el nem aludt ott voltam vele. Mikor ez megtörtént, leléptem, hogy ne legyen feltűnő. Eljutottam a vörös kígyó lakosztályára, álcázva, s úgy, hogy senki nem vett észre. A szolgálója, se volt bent, így fogtam a kést és beleszúrtam a hasába, majd a párnát a fejébe nyomtam, hogy abba sikítson, s én, mint Tarzan ugrottam ki az ablakon, s rohantam el messze, majd lakrészembe bedobva az álruhát, rohantam be, mint aki a kiabálásra lett figyelmes.

Nigar fordult be a folyosón, majd amint meghallotta az ordibálást, fejvesztve kezdett el rohanni a hárem irányába.

Én is rohantam utána, s mint egy hős, vágtam be az ajtót.

- Nigar! - kiáltottam utána. - Azonnal gyere vissza, amint megtudtad, mi történt!

- Iiigenis pasám - hajolt meg és berohant.

További sikolyok hallatszottak, amik mástól származtak. Gondolom rátaláltak. Helyes. Néhány perc múlva visszatért Nigar, teljesen kiborulva.

- Pasám... Szörnyűség... - zihálta. - Valaki... Valaki megpróbálta megölni Hürrem asszonyt!

Oké, Pargali, most ne vigyorogj.

- Hogyan? Ki mert volna ilyet tenni? Hogy van? Ne is felelj, rohanj orvost hívni! - játszottam meg, hogy dühös vagyok, s érdekel a riherongy sorsa.

- Már megtörtént. Visszamegyek. Felkereslek, ha többet tudok - szaladt el.

- Bahar! - szólítottam meg a szolgálóját immáron komolyan. - Hogy van? Hogy akarták megölni?

A lány odalépett hozzám, sápadt arca már enyhén zöldes árnyalatú volt.

- Valaki hasba szúrta, majd elmenekült. Az orvos már bent van nála, de... - nagyot nyelt. - Nem tudom. Nem valami biztató a helyzet.

- Köszönöm. Próbálj megnyugodni - fogtam meg az arcát.

- Rengeteg vér volt, pasám... - hebegte.

Ekkor a lány elájult. Na szépen vagyunk. Ölbe kaptam, s elindultam a gyengélkedő felé.

Útközben velem szembe jött a szultán. A hírek gyorsan terjednek.

- Őt is bántották? - kérdezte futtában.

- Nem, csupán nem bírta a vér látványát. Viszem a gyengélkedőbe.

- Tedd azt - bólintott, majd rohant Hürrem lakosztálya felé.

Miután leraktam az ápolókhoz a szultán után mentem.

- Uram - szólítottam meg.

Idegesen fordult meg, könnyekkel a szemében.

- Uram - ismételtem meg és bátorkodtam odamenni hozzá. - Mi történt? Hürrem asszony életveszélyben van?

- Most viszik le nemsokára a betegszobára. Életben van, de eszméletlen... Nem tudom, hogy meg tudják-e őt menteni... És a babát...

- Reméljük a riadalom nagyobb, mint a veszély. Engedelmével elkezdenék kutatni, ki lehet a tettes és megnézném, hogy a vendégünk biztonságban van-e.

A szultán bólintott.

- Ha megtudom, ki merészelte ezt tenni, én magam kínzom meg és lógatom fel. Egy napja sincs, hogy megmérgezték, már meg tőrrel rontanak az életére. Találd meg az illetőt, Ibrahim! - gerjedt iszonyú haragra. - Vagy illetőket, ha többen voltak. Allahra mondom, akár az egész hárememet fellógatom, csak Hürremem tudjam biztonságban.

- Ilyen sokat jelent önnek ez a nő? - néztem rá. Ő miért nem látja a sok kegyetlenséget? Miért hiszi őt egy Szentnek? Miért nem látja, hogy ez egy kígyó?

- Szeretem őt, Ibrahim. Még sosem szerettem így senkit - meredt a plafonra. - És esküszöm, ha valaki elveszi tőlem, annak pokollá teszem az egész életét.

Kedvelem a szultánt, mert régi jó barátom, de utálom, hogy ezt az álnok kígyót szereti. Ám, meglepett az, ahogy Bahar-ra meredt. El kell felejtetnem vele.

- Nagyuram, Bahar nem volt jól. Nem óhajtaná inkább őt megtekinteni?

A szultán a fejét rázta.

 - Nem érdekel most senki, csak leendő gyermekem anyja. Majd lemegyek, ha Hürremet is viszik, és ránézek. Most viszont eredj, kérdezz ki mindenkit, ha kell, kínozd is meg őket, csak találd meg a gyilkost!

- Rendben - hajoltam meg, s gyors léptekben indultam el Felicita felé.

Már majdnem ott voltam, amikor a sors a képembe röhögött, és az utamba lökte Helenát. Allahra mondom, ezt nem hiszem el. Amikor meglátott, először meghökkent, majd düh suhant át az arcán, és határozottan lépett felém.

- Te voltál, igaz? Eszednél vagy? Hogy tehetted?

- Jobban még sosem voltam eszemnél. A ringyó szétválasztott minket és tönkre teszi a palota összes lakosának az életét, így megérdemli a gyermeke halálát.

- És ki vagy te, hogy ezt így eldöntsd, urambocsá' végrehajtsd? - akadt ki teljesen. - Gondolj már bele, mit tettél, Ibrahim! A szultán szereti őt. A barátod, kit fivérednek tartasz, szereti azt a nőt, s gyermekét várja tőle! Vagy talán már csak várta.

- Hát nagyon remélem, csak várta és még jobban remélem, hogy soha többé nem esik teherbe! Nézz magadra, mit művelt veled. S az arcod csak egy dolog, de lelked meggyógyul valaha?

- Nem ő az egyetlen, ki bántja a lelkemet - nézett rám jelentőségteljesen. - Vér tapad kezeidhez, s ennek egyik oka én vagyok. Ez jobban fáj, mint az a pár pofon, amit adott. Remélem, el tudsz számolni a lelkiismereteddel.

- Belépek abba a szobába, s elszámolok én mindennel - húztam fel a szemöldököm vigyorogva. - Meg tudod, vannak gyávák és vannak olyanok, aki cselekednek.

- Undorító vagy - sziszegte dühtől szikrázó szemekkel.

- Féltékeny vagy? Hisz' dobtál. Arra kértél, hogy felejtselek el...

- Életem legjobb döntése volt - viharzott el mellettem, vállával arrébb tolva.

Már épp készültem belépni bút felejteni, de hirtelen lépést hallottam.

- Ki vagy? - lépkedtem közelebb.

Ekkor a léptek megszaporázódtak. Bárki is volt, futásnak indult. Utána vetettem magam.

Hirtelen meg is fogtam a vékony női alakot és a falhoz vágtam.

- Ki vagy te és mit hallottál?

Az ismeretlen lány ijedten nézett rám, mi több, halálra volt rémülve. Megszólalni sem mert.

- Tehát tudod. A szultánhoz indultál, mi? Hát menjünk - fogtam be a száját, és a torkánál fogva vonszoltam az uralkodó felé, aki már Hürrem ágya mellett volt.

Szuper, Hürrem élve fogja végig nézni, ahogy kinyíratom a besúgóját. A vörösre vigyorogtam győztesen, majd elkomolyodtam, mire a szultán felém nézett.

- Uram, ő volt a tettes - mondtam minden szív nélkül.

Erre a lány vergődni kezdett a karjaim közt, és kiáltozni kezdett, mit eltompított a szája előtt lévő kezem.

- Van valami mondani valója Hürrem asszony? - kérdeztem mézesmázosan.

- Én... nem emlékszem semmire. Biztos vagy benne, pasa?

- Biztos vagyok. Áh - engedtem el a száját, ugyanis közben megharapott.

- Nem igaz! Ibrahim pasa volt! Hallottam, hogy az egyik háremhölggyel beszélt erről!

- Persze. És mi okom lett volna rá?

- Te átkozott némber! - pattant fel Szulejmán, kiragadta karjaim közül a lányt, és nekivágta a szoba falának. - Hogy mered meggyanúsítani pasádat? Bejárása sincs a hárembe! - csapkodta neki a falnak, mire a szerencsétlen vért köhögött fel.

- Nagyuram, nem hazudok... Nem én voltam...

Ekkor a szultán előhúzta a tőrét, és egy hangos kiáltás kíséretében elvágta a nő torkát. Hürrem pedig felsikított. Míg a szultán elvonult lemosni a kezéhez ragadt vért Hürrem fölé hajoltam.

- Alexandra, jobb, ha megjegyzed, hogy te csak egy átkozott kis senki vagy itt. És jobb lenne, ha nem állítanál rám még egyszer embereket, mert a következő, akit a szultán leszúr, az te leszel - sziszegtem.

Remegve nézett rám, égve a félelemtől és a gyűlölettől.

- Azt sem tudom, miről beszélsz.

- Tudom, hogy a halott barátnődet rám állítottad, hogy titkokat tudj meg rólam, amivel eltehetsz láb alól, de felesleges törnöd magad némber. A gyerekednek annyi, mostantól kezdve ismét egy nagy senki vagy - simogattam egy tőrrel a nyakát. Megmertem, ugyanis senki nem volt itt.

Ekkor Hürrem hirtelen elmosolyodott.

- Tehát még nem tudod. Elhajoltam tőle, és komoran pillantottam rá.

- Mit?

- Csodával határos módon megmaradt gyermekem. Bár ha a merénylő csupán pár centivel lejjebb szúrt volna, ez most nem így lenne. De úgy tűnik, Allah a kegyeibe vett, s óv minket. - Nem kaptam levegőt. - Ami pedig a lányt illeti, titkaidat kifecsegte nekem, mielőtt szultánom a halálba küldte. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy te leszel hamarosan senki, Ibrahim. Ahol most állsz, onnan nagyot lehet zuhanni...

Kihúztam magam és elhagytam a szobát, majd egy nagyot vágtam a falba, mikor is megpillantottam a doktornőt.

- Nővér, mondja, mi van Hürrem asszony gyermekével? Mert mint látom, a nő jól van, csak a magzatról nem tudok semmit - támadtam le.

- Pasám, asszonyunk még nem tudja, de téves információt adtam neki. Gyereke sajnos életét vesztette.

Szemeimbe könnyek gyűltek.

És nem kell félre érteni. Nem szomorúság, nem bűntudat. Öröm, de még mekkora!

- Önnel megyek - töröltem le könnyeim.

Ott akarok lenni, mikor ezt megtudja a ribanc.

- Hürrem asszony – ment be a nő hajbókolva. – Hogy érzi magát? – kérdezte a vöröst.

- A körülményekhez képest jól vagyunk.

- Erősnek kell lennie asszonyom. Sajnos a baba nem élte túl – suttogta.

Remélem, nem fog sikoltozni.

Hürrem lefagyott.

- De... azt mondta...

Vigyorogva vontam fel a szemöldököm.

- Tudom, és sajnálom, de én sem tudtam még akkor... Kérem, nyugodjon meg. Rengeteg gyereke lehet még.

Hürrem hüppögni kezdett.

- Nem... Hazudsz! Pargali vett rá, hogy ezt mondd! Azt akarjátok, hogy elhagyjam magam, és elvetéljek, de azt leshetitek! - ordibált ránk.

- Hürrem asszony, nyugodjon meg - tettem, hogy együtt érző vagyok, mivel megjelent a szultán. - Senki nem akart Önnek rosszat.

- Szulejmán! - sírta el magát menthetetlenül. Azt hiszem, ez a megfelelő idő a távozásra.

- Uram - fordultam meg, mint aki eddig nem tudott arról, hogy itt van. - Részvétem - hajoltam meg.

- Mi történt?

A bábaasszony elmondta neki is a rossz hírt. Adtam neki egy ölelést, hisz' tényleg sajnáltam őt, de akkor is hiszem, hogy így lesz a legjobb. Ezután, magára hagytam a párt, hogy együtt gyászoljanak, én pedig visszatértem lakrészembe.

Szegény Szultán nem ezt érdemelte, de Hürrem ennél sokkal nagyobb fájdalmat érdemel, és nem fogom feladni a terrorizálását addig, amíg bőgve el nem rohan a palotából.

Hogy az estémnek ennél is szebb befejezése legyen, bementem a spanyol hercegnőhöz, s eltöltöttük az éjszakát halkan, boldogan és szeretkezve.