14. Fejezet ~ A mérgezés

Sziasztok!

Elnézést kérünk a késésért, de nehéz a végzős év. A saját barátainkra, családunkra és szerelmünkre sincs elég időnk a tanulás mellett, nem hogy gépezni. Igyekszünk mi írni, de sajna nem mindig jön össze.

A késést pedig bejelentettük a Facebook csoportunkban. De amúgy sem kötelező nekünk hozni. Öt oldalakat írunk és ezt nem mindig lehet megtenni egy hét alatt... Mellesleg az, hogy egy hét, csak a legjobb esetekre vonatkozik, nem 100%.

Köszönjük a megértéseteket!

Az írók

Ibrahim szemszöge:

Mikor beértem a lakrészembe, törni-zúzni kezdtem. Utáltam a helyzetet. Nigar megtudta. Mi van, ha beárul? Nem nyírhatom ki. Két okból sem... Én hamarabb leszek halott, minthogy megtalálnám őt... És amúgy sem vagyok gyilkos... Jó, mondjuk ez hülyén hangzik az én számból, de a csatatér az megint teljesen más...

Egész éjszaka álmatlanul aludtam. Féltem, hogy reggel az asztalnál milyen hangulata lesz a Szultánnak. Tudni fog-e már a kapcsolatról, vagy csak ki lesz elégülve Hürrem asszonytól?

Kivételesen most én értem hamarabb ki, s vártam az uralkodót.

- Nagyságos uram - álltam fel és meghajoltam.

- Ibrahim, jó reggelt. Máris talpon?

- Sok munkám lesz ma Uram, s nem is igazán tudtam aludni - feleltem monoton.

- Hogyhogy? - kérdezte, miközben elindultunk a tanácsterem felé. Már megint a velencei követtel kell beszélni. Makacs egy ürge...

- Járt az agyam, uram. De Ön fölöttébb vidámnak tűnik most. Mi történt, ha megkérdezhetem?

- Ellentétben veled, az én éjszakám kellemesen telt - felelt csak ennyit, majd elmosolyodott. Ó, mindent értek. Hürremnél volt. Remek, mindjárt viszontlátom a reggelimet.

Persze a látszatot fent kell tartani, így csak elmosolyodtam.

- Jó látni, hogy Hürrem asszony mindig boldoggá tudja tenni Önt nagyuram.

- Ez most kivételesen nem neki köszönhető - mosolygott.

Allahra! Most örüljek vagy kapjak szívinfarktust? Örülök, mert remélhetőleg ráunt a hatalommániás kis szajhára... De mi van, ha közben Helenát találta meg? Lehetetlen...

- Biztosan valami új lány lehet, hiszen sokkal boldogabb Ő nagysága.

A szultán viszont láthatóan nem kívánt további részleteket közölni velem a szerelmi életéről, ugyanis csak tovább mosolygott, de egy szót sem szólt.

Beszélnem kell Helenával, de sürgősen.

- Uram, engedelmével gyorsan el kéne intéznem valamit. Velencei követünk még úgy sem érkezett meg.

Az uralkodó szúrós tekintettel fordult felém.

- Tudod, hogy jobban szeretem, hogyha te fordítasz nekem a tolmácsok helyett. Szeretném letudni ezt a látogatást nagyon hamar, éppen elég, hogy a követre várni kell, ne akarj még te is elmászkálni! - mordult rám összeráncolt szemöldökkel.

De itt sincs senki, akkor Allahra, mit tolmácsoljak? A levegő oxigén tartalmát elemezzem?

- Rendben uram - hajoltam meg, s csendben mentünk be.

A követ hamarosan megérkezett, és a szultán óhaja szerint a látogatást rövidre fogtuk. A velenceiek nem igazán díjazzák a megemelt adókat, de ez már nem a mi problémánk, a padisah pedig nincs alkudozós kedvében. Hamar pontot tettünk az ügy végére. A velencei kereskedők fizetnek vagy mennek. A megbeszélés után visszavonultam lakrészembe, hiszen még temérdek papírmunka várt rám. Koncentrálni viszont nem igazán tudtam, ugyanis végig borzasztóbbnál borzasztóbb teóriákat alkottam a szultán tegnap éjszakájáról.

~*~

Így csak öt perc telhetett el, s már át is suhantam volna Helenához, de rájöttem, hogy napközben ez lehetetlen, ezért inkább Nigárhoz mentem és kopogtam az ajtaján.

Amikor megpillantott, igencsak meglepődött, s a szemeiben félelem villant fel.

- Pasám! Mit keresel itt?

Körül néztem, majd gondolva egyet beléptem és becsuktam az ajtót.

- Helena? - kérdeztem ridegen.

- T-tessék? - dadogta a nő. - A lakrészében van, de...

- Jójó, nyugodj meg kérlek, békével jöttem. Csak beszéltem ma a szultánnal... Szó, szót követett, és mint kiderült tegnap este nem Hürrem asszonnyal hált, és a szívem majd' kiugrik a helyéről, ha eszembe jut, hogy esetleg az én Helénámmal volt... És tudom, hogy te ezeket titokban meg diszk... akármi is a török szó erre.. Szóval abban tartod, ezeket, de kérlek, mondd, hogy nem az én szépségemmel volt - csillant meg az aggodalom a szemeimben.

Nigar csak bámult rám a nagy fekete szemeivel. Ilyennek sem látott még.

- Aggodalmadra nincs ok, pasám. Nem vele volt. De többet nem mondhatok.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöööm - csókoltam neki kezet.

Jól van, fel kéne hagyni ezzel az énemmel előtte, mert még elveszítem a tekintélyem.

- Na de pasám! - rántotta el felháborodva a kezét, de azért elmosolyodott. - Tényleg ennyire megszeretted azt a lányt?

- Szerinted itt lennék most és megalázkodtam volna előtted, ha nem?

- Jól van, ostoba kérdés volt - tette maga elé a kezét békítően.

- Szeretem és köszönöm, hogy megnyugtattad háborgó lelkemet. Nem is zavarlak tovább. Mellesleg Szümbül aga keresett. Megtalált? - váltottam vissza a komoly hangnembe.

A nő arca is komollyá változott.

- Meg - bólintott.

- Akkor jó – bólintottam én is. - További szép napot Nigar - mondtam, s azzal távoztam.

- Pasám, várj! - szólt utánam. Hátrafordultam. - Kérlek, ne érts félre. Nem nézem jó szemmel a viszonyotokat, vagy bárminek nevezzétek is. De át tudom érezni, és én is törődök Helenával... Úgyhogy ha bármi olyasmi történik, ami őt érinti, te leszel az első, akinek szólok.

- Köszönöm szépen Nigar asszony - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Helena soha nem kerülhet a szultán ágyába.

- Így viszont mi lesz vele? Itt hervadjon el, egy olyan férfit szeretve, akié sosem lehet? - vetette ellen Nigar.

- Eddig is megoldottuk és ez után is megfogjuk. Ő pedig nem akar bebújni a szultán ágyába és én sem örülnék neki.

A nő lesütötte a szemét, láthatóan már megbánta, hogy beleszólt. Jól teszi.Így is félek, nem kell, hogy még ő is rásegítsen erre.

- Bocsásd meg kotnyelességem. Én pusztán aggódok. Érted különösképpen, pasám. - lépett közelebb. - Légy óvatos! Különben véred fog hullani egy lányért, aki sosem lesz igazán a tiéd.

- Érte meghalnék Nigar - lágyultam meg újra.

Nigar asszony felsóhajtott, majd megrázta a fejét.

- Köszönök mindent, Nigar asszony - búcsúztam el tőle, majd magára hagytam.

Ezek után már nyugodtan tudtam dolgozni, ami jól jött, hiszen már alkonyodott, de még mindig nem értem a végére a papíroknak. Ekkor kiabálás ütötte meg a fülem a szomszéd lakrészből, a szultánéból. Nyomban felpattantam, de ekkor egy aga már be is nyitott.

- Pasám, a szultán hívat téged. Sürgős.

Hallom! Bólintottam neki, majd átszaladtam a lakosztályba, hol már nyitották is nekem az ajtót. Bent Hürremet találtam, aki az ágyon szenvedett, körülötte orvosok sürgölődtek, na meg persze a szultán, aki ahogy beléptem, megragadott az inggalléromnál.

- Hogy lehet, hogy te vagy lakosztályom felelőse, és méreg kerül az asztalomra?! - dörrent rám.

- Uram én ki sem mozdultam ma a papírmunkák közül. Az agák mondták, hogy figyelnek.

- Ez nem mentség, Ibrahim! - lökött neki a falnak. - Merénylet készült ellenem, ami végül várandós asszonyomat érte. Ez a te felelősséged! - üvöltött rám. - Arról is tudnod kell, ha egy légy berepül ide, nemhogy egy tál mérgezett étel, a pokolba is!

Nehéz ilyen sipákolás mellett bármire is gondolni. Örülök, hogy meg lett mérgezve ez a ribanc. Végre történt valami jó is. Amúgy meg nem vagyok valami robot, hogy egyszerre hat helyre figyeljek.

- Allahra uram, semmi nem volt, mikor én ellenőriztem a dolgokat, és a kóstolóknak sincs baja.

A szultán vett egy mély levegőt. Szinte reszketett a dühtől.

- Azonnal járj a végére, ki tette ezt. Különben téged vonlak felelősségre.

- Uram - hajoltam meg, majd mikor kiértem a folyosóra, kiköhögtem magam, mit bent elfojtottam. - Hogy az a... - püföltem a falba. - Szümbül aga, Nigar asszony! - kerestem őket eszeveszettül.

Az agát találtam meg hamarabb. Futólépésben jött elém.

- Méltóságos pasám... Mit parancsolsz?

Próbáltam higgadt maradni, de ez nem jött össze, így a falnak nyomtam szegényt.

- Mit tudsz a mérgezésről, felelj!

- Mi.. miről beszélsz, pasám? - krákogta.

- Allahra - engedtem el. Ha bocsánatot kérnék, az nem tűntetne fel jó színben, ugye? - Valaki meg akarta a Szultánt ételével mérgezni, de szerencsére Hürrem evett belőle.

Remélem, elmegy a gyerek - raktam hozzá magamban.

- Fényességes Allah! - tette szája elé a kezét szörnyülködve, miközben feltápászkodott. - Nekem erről tudomásom sem volt! A tálalás után a kóstolókhoz vittük az ételt, mint mindig, és mindent rendben találtak!

- Ki szállította hát az ételeket a kóstolóktól a szultán lakrészéig?

- Hát én azt nem... - Tettem felé fenyegetően egy lépést, mire ő szinte felkiáltva ugrott hátra. - Kiderítem!

- Szólj Nigar-nak, hogy kerestem, és haladéktalanul látogasson meg. Utána lódulj kideríteni, hogy ki hordta az ételeket, s küld be őt is lakosztályomba. Addig senki nem fog aludni ebben a palotában, míg a tettes holtan nem hever lábaim előtt, világos voltam?

- Iii-igenis, pasám! - hajtott fejet gyorsan, majd már el is szelelt.

Na azért. Indulatosan mentem vissza lakrészembe, s dühömet az asztalomon heverő papírköteg bánta, mit őrjöngve sepertem le onnan. Nem hiszem el! Hogy minden a feje tetejére álljon egy este alatt!

Olyan boldog lennék, ha elmenne a gyerek, de a legboldogabb akkor lennék, ha kiderülne, ki volt a tettes.

Körülbelül egy óra múlva keresett fel Nigar asszony. Allahra, egy óra múlva! A fészkes fene majd' megevett addig.

- Beszélj - dörrentem rá, alig hogy belépett. - Ki tette? Nagyon is jól tudod.

- Pasám - hajolt meg. - Kiderült, hogy ki vitte fel az étket. A lány azonban már megbűnhődött tettéért... Felakasztva találtunk rá.

- Mi a szent jó...? - isten. - Felakasztva? Hihetetlen, mik vannak, ennek semmi értelme! - emeltem meg a hangom. - Lódulj előttem, megyünk a szultánhoz.

- Engedelmeddel... ez még nem a történet vége.

- Hát akkor mondjad már, húzod itt az idegeimet...

- Ezt a lányt felbérelték. Van rá egy szemtanú. Ide is hívattam, ajtód előtt áll. Kívánod meghallgatni?

- Küldd be - ültem le.

Nigar halványan elmosolyodott.

- Igenis.

Majd kihátrált, és egy lánnyal jött vissza, kinek kendővel volt elfedve arca. Hát persze, a szultán asszonyaira senki sem nézhet engedély nélkül. Az agák sem a folyosókon.

- Ki vagy, s mit tudsz? - kérdeztem rögtön.

A lány felpillantott rám, csodás barna szemei voltak. Természetesen ez volt a legutolsó dolog, amivel törődtem.

- Éppen lakrészemből jöttem lefelé, amikor a lépcsőnél suttogást hallottam, így megálltam.

Jó ég, ez a hang. A lány keze lassan a kendőhöz nyúlt, s egy finom mozdulattal húzta le arcáról. Nagyra kerekedtek szemeim.

- Ki volt az Helena? - kérdeztem idegesen.

Hihetetlen, hogy egy gyilkos közelében volt...

- Gülsah győzte őt meg. A lány vonakodott, így ő azt mondta neki, hogy csak tréfa az egész, és nem lesz belőle komoly baj. De hogyha nem tévedek, Gülsah is felülről kapta az utasítást...

- Tehát Mahidevrán lenne a merénylő? Mi jogon akarná bánta a fia apját? És mégis mi ez az egész? Egy Szultánát nem lehet csak úgy megvádolni...

- Hogyha engem kérdezel, nem a szultán ellen készült a méreg. Nem véletlenül rakták az édességbe.

- Vigyázz! - léptem hozzá közelebb, még mindig tele indulattal, mutatóujjam ajkai elé tettem figyelmeztetően. - Erről senkinek nem beszélhetsz, megértetted? Elmondtad bárkinek is?

- Nem... - rázta meg a fejét kicsit megijedve. - Csak neked. Ezért jöttem.

- Nigar?

- Senkinek.

- Helyes válasz - leheltem egy csókot a szájára. - Menj vissza és imádkozz, hogy a fejem a helyén maradjon.

Nem válaszolt, csak lassan körém fonta karjait, s megölelt.

- Nem a te hibád volt – suttogta.

- Én tudom, de a szultán nem biztos – pusziltam a hajába.

- Nem lesz baj - pillantott fel rám. - Imáim megóvnak - állt lábujjhegyre, majd apró puszival fűszerezte meg ajkaimat. - Megyek is.

- El kell menned, s nem én viszlek el – biggyesztettem le az ajkaimat. – Este mehetek vagy aludnál?

- Csak a karjaid között tudok igazán jól aludni. De a mérgezés miatt áll a bál a háremben, lehetetlen lenne most belopóznod. Viszont reggel kimegyek majd a belső kertbe, az ivókúthoz. Várlak.

- Oké, megyek ki én is.

- Ott találkozunk - csókolt meg újból, majd megfordult és az ajtóhoz lépett.

- Szeretlek - suttogtam és elengedtem.

Sóhajtottam egyet majd bementem a szultánhoz.

- Uram, kiderítettem, ki volt a tettes.

- Halljam hát.

- Egy lány, ki szállította ide a vacsorát.

- Hozd elém rögtön azt a lányt!

- Engedelmével folytatnám. A lányra, ki a mérget rakta a vacsorába, felakasztva találta Nigar asszony. Ám, egy szemtanú...

- Milyen szemtanú?

- Egy lány szerintem a háremből. Ám, nem tudom, ki lehet ő, ugyanis, mivel ránéznem sem szabad, hogy ne szegjek szabályt, a lány arcát betekerve jelent meg lakrészemben... - mondtam. Nem fogom lebuktatni Helenát. - És, ez a lány nem biztató dolgokat mondott. Habár a "mérgező" halott, az ügy nincs megoldva. Valaki felbérelte őt.

- S ez a szemtanú látta, hogy kicsoda?

- Nem látta, ugyanis annak a személynek is el volt takarva az arca.

- Remek, tehát újfent semmit sem tudunk - mordult fel dühösen, majd felém fordult. - Tudni akarom, ki tört életemre és miért. Nem látom értelmét, miért akarna valaki a háremből megmérgezni engem.

Kissé riadtan léptem hátra.

- Engedelmével nagyuram - néztem rá. - Úgy vélem, hogy nem te voltál a célpont. Mármint... Gondolom, okkal tették az édességbe a mérget, tudván, hogy Hürrem asszony milyen mohó terhessége alatt. Így, gondolván, ő volt, kinek a szervezetébe mérget akartak juttatni.

A szultán ettől a feltételezéstől csak még nagyobb dühbe gurult.

- Ki az az átkozott némber, ki ilyesmire mer vetemedni? - hördült fel felháborodottan. - Allahnak hála, hogy nem lett baja sem asszonyomnak, sem a gyermekének. – Kár. Pedig reménykedtem, hogy ő vagy a fattyú elmegy... - De lehetett volna, és ha a mérgezés értelmi szerzője szabadon mászkál, akkor előbb-utóbb megismétlődik a dolog. Éppen ezért fogod a föld alól is előkeríteni az illetőt, Pargali...

Nem szeretem, ha így hív! Van nevem is…

- Ameddig csak hatásköröm, kiterjed uram. De inkább adjuk hálát Allah-nak, hogy nem Ön volt a célpont.

- Még lehetek. Úgyhogy találd meg az illetőt - parancsolta egy szikra érzelem nélkül.

- Uram - hajoltam meg. - Óhajt még mást?

Szulejmán nagyot sóhajtott.

- Nem. Mehetsz.

- Nyugodalmas éjszakát - hajoltam meg.

Remek. A szultán megorrolt rám, a merénylő pedig alighanem Mahidevran Szultána. Beszélnem kell az úrnővel sürgősen. Saját magát is veszélybe sodorta és szerintem a padisah már így is sejti, hogy ő áll a háttérben. Régebben díjaztam volna az ötletet, de nem most…