20. Fejezet ~ Váratlan fordulatok

Szép napot nektek!

Elnézést kérünk a késésért, de írói válságba estünk. A sorozatot már nem is nézzük, tehát egyre jobban kitalált történet lesz.

Nem ígérünk sokat talán még ezen kívül 6-7 fejezetet és kifújt. Tudjátok Eleinte Violet-tel kezdtem írni és teljesen más volt a feelingje is, meg gondolom talán feltűnt a fejezeteken is. Bogival is imádok írni, csak vele más stílusban.

Szó, mi szó, meghoztuk a 20. fejezetet. Nem tudom mikor jön a következő és mennyi lesz még. Ha belejövünk az írásba, akkor több, ha nem annyira akkor tényleg max. 10 körül.

Mindenesetre. Jó olvasást kívánunk mostanra! :)

 Helena szemszöge:

Úgy várom, hogy Ibrahim felesége legyek. Az áldozat, amit meg kell hoznom érte, szörnyű de meg kell tennem. Miután a szultán közölte velem, hogy ma hálnom kell vele, lementem a fürdőbe ahol megmosdattak, majd felöltöztettek. Ezután Nigar és Szümbül aga társaságában elindultam azon az átkozott arany úton. Mikor megérkeztünk, bekopogtak, az őrök pedig beengedtek. Lehajtottam a fejem, majd leguggoltam és megpusziltam a szultán kaftánját.

Az állam alá nyúlt, felhúzott és megcsókolt.

- Édes ajkak, Drága Holdfényem – suttogta.

- Köszönöm szultánom - suttogtam.

- Meg fogom tiltani ezt a nagy felöltöztetést - kezdett vetkőztetni. - Úgy is minden lekerül a lányokról, kik ide belépnek - csókolgatta a nyakam.

- Meztelen mégsem jöhetnek végig a folyosón - sóhajtottam.

- De egy köntös elég lenne - fogta meg a kebleim, de nem haladt tovább, mivel kivágódott az ajtó.

- Hürrem asszony, azonnal állj meg! - csattant fel Ibrahim kegyetlen hangja.

Nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak. Nem akarom ezt az éjszakát, de ha most nem leszek az Övé, akkor talán sokkal később lehetek csak Ibrahimé.

- Szulejmán, mit csinálsz? - sírta a nő. Jaj ne. Kezdődik.

- Éppen hálni készülök, kedvesem! – mondta zordan.

- Nélkülem, hogyan? – akadt ki. Pff.

- Nyugodj meg Hürrem. Tudod jól, hogy egy egész háremem van és mindig más lány tölti velem az éjszakát – mondta a szultán rezzenéstelenül.

- De ez nekem fáj uram! - könnyezett meg a vörös. - Én táplállak a szerelmemmel, s mindig itt vagyok, ha kívánod. Gyermekünket gyászolom, s te szórakozol?

Eltakartam magam a ruhámmal és felváltva néztem a vörösre és a szultánra.

- Én is gyászolok Hürrem, de Allah így akarta. Menj és pihenj le – nyugtatta őt a férfi.

- Vigasztaljon meg engem uram. Karjaidban szeretnék elaludni – lépett közelebb hozzá a nő.

- Menj, végy egy fürdőt, utána pedig térj vissza hozzám Hürrem.

A nő elmosolyodott, rám vetette kígyó-szemeit és távozott.

- Ibrahim, hogy került ide Hürrem? - kérdezte a szultán idegesen.

- Éppen Nigar asszonnyal beszélgettem. Hürrem asszony Helenával óhajtott beszélni, Szümbül pedig pont arra járt és elszólta magát, miszerint Nurhan asszony Önnél éjszakázik. Erre rohanni kezdett. Mikor utána iramodtunk, már késő volt.. Erőszakot pedig nem alkalmazhatunk ugyebár...

- Figyeljetek jobban! Most pedig távozz! – mondta idegsen.

- Visszafele jövet tartsam fel? – kérdezte a pasa.

- Igen, Ibrahim! A ma éjszakát Nurhan társaságában töltöm.

Csak ezen legyek túl.. Utána szabadon szerethetem az én pasámat.

- Uram - csuklott el Ibrahim hangja és lehajtott fejjel távozott.

 Egyszer sem nézett rám, míg bent volt. Drága Ibrahim, csak ezt az éjszakát bírd ki...

Hirtelen kezeket éreztem a hátamon a ruhám alatt. Behunytam a szemem, és próbáltam elképzelni, hogy Ibrahim érint. Hirtelen viszont ismét nyílt az ajtó.

- Uram, Bahar asszony nagyon lázas! - lépett be egy lehajtott fejű aga.

- Micsoda? - kérdeztem idegesen.

- Azonnal megyek! - mondta a szultán - Nurhan távozhatsz! - nézett rám és elsietett.

Köszönöm istenem, köszönöm. Felöltöztem és visszatértem a lakrészembe.

- Már vártalak szajha - szólalt meg Hürrem.

- Hürrem! Mit keresel itt?

- A kérdés az, te mit kerestél az ÉN Szulejmánomnál?

- Ő hivatott magához! – emeltem meg a hangom.

Lélekfájdalmát egy vigyor mögé rejtette.

- Mert te akartad! - sziszegte.

- Én nem... – dadogtam.

- Hát persze... Ne merj a közelébe menni!

- Nem mondhatok nemet!

- De mondhatsz! - pofozott fel és távozott.

Megfogtam égő arcom és leültem az ágyamra. Remélem Bahar jól van.

- Szerelmem jól vagy? - lépett be Ibrahim a rejtekhelyünkről.

- Aggódom Bahar miatt! - siettem hozzá.

- Bemenjünk hozzá?

- Nem akarok zavarni - ráztam meg a fejem - A szultán biztos vele van.

- Rendben, akkor nem megyünk - csókolt meg.

- Jó, hogy itt vagy pasám - öleltem át a nyakát.

- Meglátogatnám Bahar asszonyt. A padisah főbizalmasa vagyok. Mellette a helyem és gyanakodna, ha nem lennék ott...

- Menj - engedtem el és visszaültem az ágyra.

Fél órán belül ismét megjelent itt Ibrahim.

- Bahar jobban van - mondta mosolyogva.

- Ó, akkor jó. Köszönöm istenem!

- A mi Istenünk mindig meghallgat - ölelt át. - Ha asszonyom leszel, nászutunkon megkeressük családod, s a közelbe költöztetjük őket.

- Igazán? - néztem a szemébe - Ő Ibrahim, annyira szeretlek - mondtam könnyezve.

- Szeretlek, és ezt szeretném tettekkel is kifejezni, nem csak szavakkal.

- Bár már, holnap asszonyod lehetnék!

- Örülnék neki.

- Itt maradsz? - mosolyogtam.

- Itt, veled.

Olyan boldoggá tesz. Ismét átöleltem a nyakam és megcsókoltam. Csak csókolt és csókolt, majd ledöntött az ágyra és csókolgatni kezdett.

- Minden csókod tűzként éget – suttogtam boldogan.

- Te tested is lángol – kényeztetett lejjebb is.

- Ó Ibrahim - sóhajtottam.

Nyelve után ujjait, majd férfiasságát éreztem meg magamban. E csodás dolgot, örökre csak vele akarom átélni. Istenem, kérlek, ments meg attól, hogy a szultánnal kelljen hálnom…

Hamarosan a karjaiban pihentem.
- Nem akarom, hogy elmenj – suttogtam.

- Hát ez már megtörtént... – nevetett.

- Ibrahim! - néztem rá összehúzott szemekkel.

- Többet nem mehetek el veled? – esett kétségbe.

- Hajnalodik, menned kell. Hamarosan asszonyod leszek.

- Helena, ne küldj. Miért küldesz? – magasodott felém.

- Nem küldelek, hogyan is küldenélek? Csak nem szeretném, ha bajod esne - bújtam hozzá.

- Tudom szerelemem - mondta, s egy csók után már távozott is.

Reggel az első dolgom volt meglátogatni barátnőmet.

- Bahar! Hogy vagy? Úgy aggódtam érted!

- Jól vagyok - suttogta remegve.

- Nem vagy jól! – mondtam aggódva és egy vizes ruhát tettem a homlokára.

- Köszönöm. Nem tudod, jött már a bábaasszony?
- Nem tudom - válaszoltam, és ebben a pillanatban belépett az említett, én pedig kint várakoztam. Mikor távozott azonnal visszasiettem.
- Na? – kérdeztem ennyit.

- Gyermekem jól van, én pedig javulok. Azt mondta egy orvos, hogy méreg lehetett.

- Hürrem - mondtam idegesen - Valamit tennünk kell!

- Vigyázz magadra Nurhan.

- Én vigyázok, neked kell vigyáznod.

- Szulejmán nem tudhatja meg! – mondta idegesen.

- Miért nem? Bahar, nézz magadra!

- Helena nem érted? Nem hinne nekem.. Azt hinné, csak magamnak akarom... – mondta könnyezve. Láztól és bánattól egyaránt.

- Akkor kitalálunk valamit! Segíteni fogok neked mindenben!

- Nem akarok vitát. Allah majd megbünteti a vörös némbert!

Mármint isten...
- Tegnap én is szembekerültem haragjával – mondtam Ámen helyett.

- Bántott? - ült fel hirtelen, de megszédült.

Óvatosan visszafektettem és leültem mellé.
- Megpofozott – bólintottam.
- Ki? - nézett rám üres tekintettel.

- Hürrem… De Bahar, mondd jól vagy?

- Te ki vagy? - nézett tovább üveges tekintettel.
- Nigar! - szólítottam meg a nőt - Azonnal hív az orvost! Bahar nincs jól, olyan fura a tekintete és nem tudja, ki vagyok!

- Asszonyom, minden rendben. Már készítik a főzetet. Az orvosságot, az ételt és a fürdővízét - indult el felém. - Menjünk hamar. Vetkőztessük le és tegyük be a kádba.

- Rendben - bólintottam és levittük Bahart a fürdőbe. Miután megfürdettük, és megitta a főzetet lefektettük és el is aludt. Ezután elmentem megkeresni Hürremet.

- A napjaid meg vannak számlálva Hürrem! – emeltem meg a hangom.

- Ó, hát persze – nevetett flegmán.

- Ne hidd, hogy örökre hatalmon maradsz. Mindent megteszek majd, hogy Szulejmán megismerje a valós éned, mely gonosz és kegyetlen! - mondtam az arcába és ott hagytam.

A folyosón egyenesen Ibrahimba futottam.

- Nurhan asszony, lassabban - kapott el védelmezően.

- Ne haragudjon Ibrahim Pasa, csak aggódom Bahar miatt - léptem hátrébb.

- Semmi gond Nurhan asszony.

- Ibrahim, Nurhan! - szólt ránk a szultán. - Távozzatok, szeretnék kettesben lenni szerelmemmel.

- Igen, uram - hajoltam meg és távoztunk.

- Ibrahim! - szólalt meg újra a szultán ezért visszaléptünk. - Mit tudsz a kórságról?

- Kórság? - értetlenkedett a pasám.

- Igen, a kórság, ami megtámadta Baharomat.

- Valami idegen kórság. Csak annyit tehetünk, amit az orvos mondott – mondta monoton Ibrahim.

- Szultánom, én úgy vélem, méreg okozta e tüneteket - szólaltam meg.

Ibrahim idegesen nézett rám.
 - Ne beszélj hülyeségeket! - csattant fel. - Mégis ki tehetne ilyet, kiről Ibrahim ne tudna?

Ó a fenébe, ezt jól megcsináltam...
- Senki, uram.

- Ha ez tényleg méreg, pasa mész a bitófára! - emelte meg a hangját a szultán.

- Uram - hajolt meg Ibrahim.

Ne… A halálba küldöm a szerelmem. Tennem kell valamit… A két férfira néztem, majd ájulást színleltem.

- Helena - kapott el Ibrahim.

Csukva tartottam a szemem, és próbáltam nem mosolyogni.

- Fektesd ide Tavaszom ágya mellé - mondta a padisah. - És hívd a doktort.

- Igen is - mondta szerelmem és hallottam távolodó lépteit.

- Szép és okos Nurhan kinyithatod a szemed... – hallottam meg magam fölül a szultán hangját.

A francba lebuktam… Egy apró sóhaj kíséretében kinyitottam a szemem.

- Mondd csak, mi a baj? – kérdezte tőlem.

- Féltem, a pasát - suttogtam.

- Féltsed is. Ha valaki megmérgezte Bahart a pasa meghal. Az ő feladata vigyázni az asszonyaimra.

- Ha Ő meghal, velem is végezz! – mondtam határozottan.

- Nem végzek. Ágyasom vagy és az is leszel – felelte keményen.

- Ibrahim asszonya leszek! - szálltam szembe a szultánnal.

- Ó, hát persze... – nevetett.

- A Valide így döntött.!

- Hacsak nem talál egy nemes hölgyet!

- Miért teszi ezt?

- Ibrahimnak nemes ember kell.

- Nem pedig egy rabszolga - álltam fel az ágyról - Nem fogja engedélyezni a házasságunkat, igaz?

- Nem - rázta meg a fejét.

- Szultánom – hajoltam meg és távoztam.

A szobámba rohantam, és lerogytam az ágyra ahol zokogni kezdtem.