18. Fejezet ~ Szerelem van a levegőben

Sziasztok!
 

Most ismét egy kis "bónusz" fejezettel érkeztünk. 

Ez már az a fejezet, amit még annó Violet-tel kezdtem el, de már az új írótársammal fejeztem be.

Innentől kezdve tényleg kevésbé lesz korhű az írásmód, s pár előre eltervezett dolog is megváltozik.

Ennek a résznek adhattam volna másik címet is, de nem akarom lelőni a poént. Mivel ez ismételten egy bónusz fejezet, rövidebb és nem főhőseink a főszereplők. Viszont, ez is kihatással lesz a palota életére.!

Jó olvasást!

UI.: CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ :)

Mesélő szemszöge:

Eltelt egy újabb hét. A szultán lelke látszólag már könnyebb volt elveszett gyermeke miatt, a férfi lassan beletörődött Allah akaratába. Hürrem is felépült, már ami a testi sérüléseit illeti.

Egyik este Szulejmán már a lefekvéshez készülődött, de még előtte az íróasztalánál hódolt egy kicsit legkedvesebb időtöltésének: ékszert készített. Jelen esetben éppen egy pár fülbevaló gyémántberakását fejezte be, majd annak végeztével, egy kefével megtisztította az ékkövet. Az asztali gyertya lángja megcsillogtatta a briliánst. Akvamarin volt. Ahogy a szultán jobban megnézte, egy bizonyos szempár jutott róla eszébe. Idilli mosoly szökött a szájára az emlékre, ami azonban méltatlankodva gördült le, amikor kopogás hangja zavarta meg.

Az ajtó kinyílt, s halk férfilábak dobogása hallatszódott.

- Uram - a hang mély volt, letisztult és kellemes. Mégis határozott.

A szultán lustán pillantott fel. Imádott fővezíre állt vele szemben.

- Mondd, Ibrahim.

- Nagyuram, engedelmeddel kiválasztottam neked egy hölgyet, ahogy azt kérted. És megígérhetem, hogy nem fogsz csalódni.

A szultán megcsóválta a fejét.

- Köszönöm, de jelenleg nem élnék ezzel a lehetőséggel. - Majd ismét az akvamarin fülbevalóra tekintett. Csillogása felért azzal a bizonyos szempáréval. - Egy konkrét lányt kérek.

- Ha egy szőke, kék szemű lányról van szó, hát őt hoztam - mosolygott a pasa elégedetten.

Az uralkodó meglepetten pillantott fel.

- Nofene. Ily' nyilvánvaló lennék? - mosolyodott el.

- Számomra mindenképpen, hiszen testvérpárként nőttünk fel.

A szultán mosolyában eddig is bujkált valami meleg, szeretetteljes érzés, de a pasa mondatára már az arcán is látni lehetett ezt a harmóniát.

- Igazad van. Ha választhatnék testvért, csak te lennél - felelte. Ibrahim mosolyogva hajolt meg, a szultán pedig letette az asztalra az ékszert. - Küldd hát be akkor - igazította meg magán az alvó ingét.

- Persze szultánom - hajolt meg újra a fiatal férfi és kiment.

- Na? Vár? - csillogtak a szőkeség kék szemei.

- Menj - bólintotta mosolyogva a pasa, majd elment ő is a szerelméhez, hogy összebújhassanak.

A lány boldogan száguldott be Szulejmán Szultánhoz.

- Nagy uram - hajolt meg, majd a kaftánját is megcsókolta. - Szép estét - mosolygott szerelmesen, s ha bár egy ágyasnak nem illik, ő mélyen a padisah szemébe nézett.

- Baharom - fogta közre szép arcát a szultán, majd mosolyogva homlokon csókolta. - Úgy fájt már a hiányod - nézett bele mélyen a világoskék szemekbe.

- Szultánom, ha tudná, hány álmatlan éjszakám volt, hogy nem lehettem veled - bújt hirtelen a lány a férfi, erős karjaiba.

- Tavaszom - fogta a szultán közre a lány arcát - Sajnálom, hogy így elhanyagoltalak, de a birodalom irányítása leterhelt. Gyere - húzta Bahart az asztalhoz. - Nézd drága Tavaszom, mit adok, majd neked, ha készen lesz. Mit gondolsz róla? - nyújtott át egy gyűrűt a szultán.

- Mily’ szép, s mily’ gyönyörűség ez – ájuldozott a lány. – Ügyes kézimunka ez, ki készítette, ha érdeklődhetek? – nézett fel a férfi szemeibe. – Finom kidolgozás, csak jó ember készíthette!

A szultán felnevetett.

- Rosszat mondtam uram? – fürkészte a lány a padisah tekintetét.

- Nem mondtál semmi rosszat, Bahar! - mosolygott a férfi - Csak jólesik a dicséret! Ez itt az én munkám. Az ékszerkészítés egy kedves elfoglaltságom.

- Oh, Szultánom – rakta le a gyűrűt és átkarolta a férfi nyakát. – Mindig meglepetést okozol nekem. Csupa-csupa meglepetés vagy, ám csakis jó értelemben – döntötte le az ágyra a férfit. – Úgy szeretem Önt Szulejmánom – csókolta meg.

- Én is szeretlek téged, szép Bahar!

- De miért kapom azt a szépséges ékszert? Megérdemlem én egyáltalán? – kérdezte a lány pirulva, s a férfira ülve, simogatni kezdte a mellkasát az anyag alá nyúlva.

- Persze, hogy megérdemled Tavaszom, Napfényem, Boldogságom. A nap 16 órájában rád gondolok, a többiben meg rólad álmodok. Szeretlek Baharom – simogatta a lány arcát.

- Én is szeretem Önt Szulejmánom – vette le a padisah hálóruháját. – Bocsássa meg nekem, de kívánósabb vagyok, mint valaha voltam. Oly’ rég nem voltam már veled, a vesztesség és a női gondjaim miatt…

- De most itt vagy, s csak ez számít nekem.

- Nem is szabadulsz meg tőlem, míg el nem megyünk – kuncogta.

- Soha nem akarok tőled megszabadulni, szép Bahar!

- Oh, Szulejmán, ennek nagyon örülök. Őszintén, féltem, hogy nem hívat be.

- Téged bármikor behívlak!

Akárcsak Hürremet… - jutott a lány eszébe...

- Ezt örömmel hallom - bújt a férfi karjaiba Bahar.

- Óh Bahar! - sóhajtott Szulejmán - Mától nem szolgálod többé Hürremet! Kedvencé léptetlek elő!

- Köszönöm szultánom - csókolta meg őt boldogan a nő.
- Oly gyönyörű vagy, és oly sok örömöt hoztál az életembe te nő! - simogatta a fiatal lány ajkát az Oszmán birodalom ura.

- Igyekszem uram - pirult el a lány. - Szultánom. Habár nagyon vágyom Önre, éhes is vagyok.

- Azonnal intézkedem, szép Tavaszom - csókolta meg a Szultán a lányt, majd szolt az agáknak, hogy gondoskodjanak az ételről.

Miután a lány szinte egyedül megevett mindent kidőlt az ágyra, s a felé magasodó szultán meztelen mellkasát kezdte simogatni.

- Jól laktál, szép Bahar? - kérdezte gyengéd hangon a férfi.

- Megleszek egy ideig. Mostanában olyan sokat eszek, ami meg is látszik rajtam.

- Én nem látom, hogy teltebb lennél kedvesem.

- Nézd csak meg. Pocakosabb vagyok! - pislogott nagy szemekkel a lány.

- Pici pocak - mosolygott a Szultán és egy puszit lehelt a lány hasára - Lehet, hogy állapotos vagy, te lány!

- Az lennék? - csillantak meg a lány szemei és a hasára csúsztatta a kezeit. - Mi tagadás voltak rosszulléteim mostanában... Sokat eszem, s késik is...

- Holnap idehívatom a doktort, de most foglalkozzunk mással Bahar - mondta boldogan Szulejmán és szenvedélyesen megcsókolta a lányt.

Ezután háltak egyet, majd kettőt, s hármat... Másnap a lány arcát meleg napsugarak világították meg, s egy kellemetlen személyt pillantott meg, mikor felébredt.
- Hürrem - suttogta riadtan és magára húzta a takarót.

- Te meg? - kérdezte idegesen a nő.

- Itt éjszakáztam..

- A Szultánnal? - kérdezte egyre vörösebb fejjel.

- Nem a pasával a szultán ágyában... - felelte kissé flegmán a szőkeség.

- Hm de humoros vagy! Idefigyelj Bahar! - lépett hozzá fenyegetően a vörös. - Szulejmán az enyém!

- Nincs igazad! Szulejmán az enyém! - ült fel Bahar, s lejjebb engedte a takarót, hogy bosszantsa Hürrem asszonyt, miszerint nincs rajta ruha. - Emlékezz Mahidevran szavaira. Kegyetlenül elvetted tőle a szerelemét, de az időd lejárt, én jövök!

A vörös arca eltorzult és elöntötte a düh.
- Látom, szeretnél, kínok között meghalni. Nem fogom hagyni, hogy bárki közém és Szulejmán közé álljon! Világos?

- Távoznál? Szeretnék felöltözni - mosolyogta Bahar. - Ja és többé nem vagyok a szolgád. Kedvenc lettem!

- Mi? - sápadt el.

- Jól hallottad. Uram éppen a lakrészem berendezését szervezi Ibrahim pasával. Habár nem az ő feladatuk, de a legjobbat akarja nekem - engedte le a takarót immáron teljesen kebléig.

- Élvezd, amíg lehet! - mondta dühösen Hürrem és elviharzott.

A lány kicsit megremegett, habár tudta nincs félni valója. Mindenki őt védené, de Hürrem határozott fellépése néha elég ok a félelemre. Bahar könnyeit elnyelte, megtörölte a szemeit és felöltözött, úgy állt a tükör előtt. Mikor a szultán belépett, a szőkeség meghajolt.

- Hát felébredtél, kedvesem - mondta a szultán mosolyogva.

- Fel uram. Nem hagyott aludni a tudat, mit mára ígértél!

- Úgy látom, lehetséges várandóságod örömmel tölt el, kedvesem.

- Egy édes kisbaba növekszik bennem és te is örülsz neki? Még szép, hogy boldog vagyok.

- Örömmel töltene el, ha egy újabb gyermekem lenne, akit te hozol a világra. Reméljük Allah kegyelmes lesz hozzánk.

- Én is remélem. A bábaasszonyt hívták már?

- Igen, már úton van kedvesem.

- Köszönöm - csókolta meg a lány a szultánt.

- Érted bármit kedvesem. Gyere, nézd meg lakosztályod

- Megyek - karolt a férfiba és elindultak a szobába.

- Bahar asszonyom - hajolt meg Ibrahim, mikor a lakrész elé értek.

A lány zavarba jött. Nem volt ehhez hozzá szokva.

- Minden készen áll Ibrahim? - kérdezte a szultán.

- Még két perc uram.

- Köszönjük Ibrahim. Bahar, szép tavaszom - nézett szerelmes pillantással Szulejmán a szőkeségre.

- Igen Szulejmán?

- Szeretném, ha választanál magadnak, egy szolgálót.

- Rendben uram, választok – mosolygott. – Ott a bábaasszony!

- Izgatottságod, mosolyt csal arcomra!

A lány lágyan megcsókolta a férfit, majd elvonultak, hogy megvizsgálják.

- Bahar, asszonyom - mondta a bába - Ön várandós!

- Tényleg? - szöktek könnyek a szőkeség szemeibe.

- Igen, asszonyom.

- Szóljon kérem, a szultánnak!

- Igen is asszonyom - bólintott és távozott.

- Szulejmán! - futott a lány a férfi karjaiba boldogan.

- Hohó lassabban kedvesem! - mosolygott a szultán.

- Ne haragudj uram, de boldog vagyok, hogy bennem növekszik gyermeked.

- Ez csodás hír, édes Bahar! Fokozott védelmet kapsz. Biztonságban akarlak titeket tudni.

Heves, forró csókból egy gyengéd és szenvedélyes szeretkezés következett.

 

17. Fejezet ~ A féltékenység nagy úr

CSATLAKOZZ A FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ :)

Ibrahim szemszöge:

Rossz volt újra látni és nem megölelni Helenát, de biztosan nem fogja meglátni meghasadt szívem.

Ha ő utálni akar, hát tegye, de akkor én sem fogok vele kedvesen bánni. Sőt, olyan undok és lenéző leszek, amit csak el tud képzelni.

- Bali bég, mi járatban erre? - kérdeztem zordan.

- A múltkor találkoztam az uralkodóval vadászata során, ő hívott meg a palotába - felelte mosolyogva. - Régen nem találkoztunk, gondolom, be akarja pótolni, ami kimaradt.

- Értem. Hamarosan hát Szümbül aga kihívja. Addig is induljunk el a teraszra.

A bég bólintott, majd követni kezdett.

- Hanem veled is régen találkoztam, pasám. Legutóbb, amikor láttalak, még fősólymász voltál.

- Régen volt az már barátom - mosolyogtam. - Azóta már megértem az új címre. Jelenleg pedig asszonyt keresek.

Remélem, nem harapófogóval kell kiszednem belőle, hogy mit művelt az előbb Helenával.

- Az nem lesz nehéz, itt a palotában - szélesedett ki Bali mosolya. - Ennyi szép hölgy egy helyen... Biztos tudsz választani egyet, ki már régóta szolgál, s kiházasítanák.

- Nem is tudom, régiek között senki nincs, ki pedig új és még nem használt azt ugye nem kaphatom meg...

- Ej, milyen válogatós lettél, mióta fővezíri címet kaptál.

- Ám láttam, kiszúrtad te is a legfrissebb húst. Ne is álmodj róla Bali bég, s nyugtass meg, hogy semmi sem történt.

A férfi vigyora mosollyá szelídült.

- Ó, az iménti kis tündér? Az égből pottyant ölembe, szó szerint - pödörte meg a bajszát.

- Mint mondtam, verd ki a fejedből, de gyorsan, mert soha nem lesz a tied! Ő a Szultán kedvence...

- Ne aggódj, pasám. Csupán segítettem neki lejönni a fáról. - Fáról...? Mit keresett az ott fent? - Mellesleg, nekem egy nő sem ér annyit, hogy hivatalom bánja - tette hozzá.

Lehet nekem is így kéne hozzáállnom... De legalább nem startol rá Helenára. Oké, észrevettétek, hogy minden második szavam Helena?

- Jól teszed - mondtam ezt komoran, s mikor láttuk a szultánt közeledni, meghajoltunk.

~*~

Este a palota folyosóin sétáltam, mikor összefutottam a kis vörössel, ki fekete fátyolt borított az arcára.

- Nem bírod ki, hogy ne legyél a figyelem központjában, ugye? Meghalt a fattyad, s most nyilvánosan sajnáltatod magad. Eléred, hogy mindenki figyelme rád irányuljon e miatt... - téptem le róla a ruhaanyagot.

- Add vissza! - kapott a kendő után erőszakosan. - Igen, gyermekem meghalt. Annyi tiszteletet, s együttérzést sem vagy képes mutatni irántam, hogy szó nélkül hagyd?

- Nem - vágtam a falhoz vagy kétszer. - Ugye tudod, hogy senki sem sajnál, szóval ne is erőlködj. Mellesleg, hidd el, soha többé nem fogsz a szultán ágyába befeküdni.

- Azt csak hiszed Parlagi! Szeret engem a Szulejmán, és mindent meg fogok tenni, hogy senki ne álljon közénk! Te pedig el fogsz bukni Ibrahim, és örömmel nézem majd végig a bukásod!

Nem feleltem, csak szorosabban nyomtam a falhoz, majd elmosolyodtam. Álmodik a nyomor!

- Ó te, ha tudnád, miket tennék veled legszívesebben.

Célomat végre elértem, ugyanis, ha csak pillanatnyi is, de félelem csillant meg a szemeibe, majd átváltott elégedett szemekre.

- Azt ugyan nem tehetnéd meg Pargali! Én a szultán tulajdona vagyok!

Felkacagtam.

- Még is mire gondoltál te átkozott szajha? Azt hiszed, valaha megkívánnálak? Hogy bármikor is felállna rád…?

A nőnek belilult a feje a dühtől.

- Te mocskos... - figyelmeztetően nyomtam jobban a falnak. Ekkor valaki a vállamnál fogva visszarántott.

- Mit művelsz, pasám? Azonnal engedd el! Egy hete sincs, hogy leszúrták!

- Te csak ne merészelj hozzám érni! - üvöltöttem rá. - Hürrem kis cselédje.

- Elengedlek, hogyha te is asszonyomat! - felelte dühösen.

Megfogtam Hürrem ruháját, s a faltól elrántva a földhöz vágtam.

- Elengedtem - mosolyogtam rá. Ő odaszaladt a vöröshöz és felsegítette. Hihetetlen, hogy védi ezt a kis senkit. - Na viszlát - hagytam ott őket.

Útközben összefutottam Nigar-ral.

- Asszonyom, mi újság a háremben? - mosolyogtam rá.

- Kezd visszaállni a rend, bár még nagy az ijedtség - taglalta egy kis grimasszal. - Mindenesetre az őrséget megerősítettük, és többen is járőrözünk éjszaka.

- Helyes - néztem rá. - Helena?

Nigar lesütötte a szemét.

- Már kezd jobban lenni. Ma már végre mosolyogni is láttam. Csak nem... Neked köszönhető, pasám? - érdeklődött finoman.

- Sajna nem. Annak a ficsúr Bali bégnek...

- Hogyhogy? - hökkent meg.

- Most ő a hős lovag... Helena fent volt a fán, és nem tudott lejönni. A bég meg pont ott volt és elkapta, mielőtt leesne. Ó, hogy oda ne rohanjak - forgattam meg a szemem.

- Óh - kommentálta Nigar, majd aggódva nézett rám. - Ne aggódj, pasám. A bég a közelébe sem mehet, nincs értelme emiatt emésztened magad.

Rámosolyogtam. Olyan aranyos.

- Nem emésztem tovább. Nigar, egy szót se arról, hogy megkérdeztelek. Helenának azt kell tudnia, hogy utálom. Így könnyebben el tud felejteni.

- Talán jobb is ez így. Vége lett, mielőtt baj lett volna belőle. - Majd hallgatott. - Bár kicsit azért bánom. Illettetek egymáshoz.

- Tudod Nigar, én kész voltam meghalni érte, de már bánom. Ha ő ezt nem bírta megérteni, akkor meg sem érdemel.

- Pasám, még mindig szeret téged. Az egyetlen ok, amiért kilépett ebből a... kapcsolatból, az a félelem. Nem akarja, hogy ő legyen halálod oka - érvelt mellette. - De megértem az érzéseid.

- Akár szeret, akár nem, elhagyott. Ez pedig jó ok, arra, hogy nem érdemel meg. Aztán mondhatnád neki, hogy Bali még minden nap más lánnyal van, szóval ne várjon tőle semmit..

- Nem hiszem, hogy különösen mély benyomást hagyott volna benne a bég. Sokkal inkább Mustafa hercegről áradozik.

- Róla szabad - mosolyogtam. - Ó, jó hogy mondod. Parancsba kaptam a hercegtől a játékot, így megyek is. Szép délutánt Nigar asszony.

- Neked is, pasám - mosolyodott el a nő, majd egy meghajlás kíséretében indult vissza a dolgára.

Hamarosan ki is értem az udvarra, ahol a Szultán beszélgetett a fiával.

- Nagyuram, hercegem - hajoltam meg nekik.

- Jó estét, Ibrahim - mosolygott a szultán.

- Ibrahim, végre! - szaladt hozzám a kis Mustafa. - Akkor játszol velem? Megígérted!

- Persze hercegem. Menj hát a labdáért, addig én váltok pár szót apáddal.

- Rendben, de ne sokáig. Hamar visszajövök - mosolygott fel rám, majd elszaladt.

- Nagyon egy imádnivaló herceg - mosolyogtam utána. - Tanítását mikor kezdjem meg uram?

- Még kicsi hozzá, előbb anyanyelvét tanulja meg tökéletesen - felelte a szultán. - Persze azután más nem is taníthatja, csakis te. Én is nyugodtabb leszek, hiszen igazi mestere lesz.

- Köszönöm uram - mosolyogtam tovább. - És jobban van már azóta?

- Lassan túlteszem magam a dolgon. Asszonyomnak nehezebb.

- Meghiszem azt, szegény Hürrem asszony - sóhajtottam.

A szultán hümmögve bólintott.

- Miről akartál még velem beszélni?

- A spanyolok ismét üdvözletüket küldik, távoli honból.

- Mi szintúgy üdvözöljük őket, s örülünk, hogy vendégeink voltak.

- Válaszlevelemben megfogalmazom - bólintottam. - Mahidevran Szultána hogy van? Hallottam, hogy gyengélkedett.

- Javul az állapota. Köszönöm érdeklődésed - bólintott az uralkodó.

Ekkor ért vissza hozzánk Mustafa is.

- Itt a labda! - nyújtotta felém mosolyogva. - De hogyha az a lány nem szedi le nekem délelőtt, most neked kéne felmásznod érte, Ibrahim. Te tudsz fára mászni?

- Persze, és ha nagyobb leszel, majd megtanítom.

- Az jó lesz. Olyan ügyesen felmászott. Pedig a lányok nem csinálnak ilyet, ugye?

Mielőtt válaszolhattam volna a Szultán szólalt fel.

- Mégis milyen lány?

- Az egyik háremhölgy, uram - válaszoltam még a herceg előtt. - Én is hallottam az esetről. A délelőtt folyamán labdázott egy kicsit a herceggel.

- A nevére lennék kíváncsi Pargali.

Utálom, ha így hív...

- Helena uram - suttogtam.

 Nem tehetek róla, gyenge vagyok. Nem bírom, ha mérges. Ha pedig a vezetéknevemen hív, akkor dühös. A szultán felvonta a szemöldökét meglepetésében.

- Kész meglepetés az a nőszemély. Ehhez nem fér kétség...

- De most már menjünk! - rángatta meg a kaftánomat a herceg.

Rendeztem arcvonásaimat, majd lemosolyogtam rá, és megsimogattam a fejét.

- Megyünk, hercegem – bólintottam.

- Játszatok csak, nekem dolgom van - állt fel a párnájáról az uralkodó, kinek meghajoltam.

Biztosan Helenát keresi, ne... Mármint... Már nem érdekel, ezt mondtam, ugye? De azért még ne a hárembe menjen…

- Na hercegem, mutasd meg, milyen messze tudod rúgni a labdát - mosolyogtam a kisfiúra.

Ő vett egy nagy levegőt, nekiiramodott, majd egy jókorát rúgott a kerek kis játékba. Elmosolyodtam és utána futottam, s a távolból rúgtam vissza neki. 

~*~

Este már későre járt, így bementem a palotába. A folyosón összefutottam egy szépséggel.

- Jó estét Helena - mosolyogtam rá.

- Pasám - hajolt meg felém. - Ami azt illeti, a nevem mától Nurhan.

- Holdfény. Hát nem csodálkozom, hogy ezt adta neked a szultán. Te vagy a fény az éjszakában - csillantak fel a szemeim, majd gyorsan elfordultam, mert görcsbe rándult a gyomrom. - Nagyon jól kellett teljesítened egy ilyen névhez... Jó tanár voltam?

- Már megbocsáss! - lépett felém egyet indulatosan. Régen biztos megütött volna ezért. De már nem mer. Vagy már ennyit sem érek neki. - A szultán nagyasszony nevezett el így. Nem mintha magyarázattal tartoznék neked.

- Ennek örülök - simítottam meg az arcát.

- Ne érj hozzám! - csapta el a kezemet.

- Miért? - húztam magamhoz.

- Nem bírom az érintését a kéznek, ami tőrt döfött egy terhes nőbe - pillantott rám dühösen.

- És a szájának? - csókoltam meg hirtelen.

Hevességemre megremegett, ám én köré fontam karjaim, úgy csókoltam tovább. Édes ajkait egy meglepett nyögés hagyta el, majd kis kezeivel eltolt magától a mellkasomnál. Pihegve pillantott fel rám, szemei szikráztak. Talán most már elég okot adtam egy pofonhoz. Mégis, megérte.

- Ritka egy mocsok alak vagy, ugye tudod? - suttogta még mindig dühösen, majd váratlanul ruhámba markolt, s visszarántott magához. Ajkai szenvedélyesen tapadtak enyémekre.

Vadul csókoltam tovább, s simogattam őt.

Amikor elváltunk, összekoccintottuk homlokainkat, s kifújtuk magunkat.

- Haragszom magamra, amiért nem tudok rád haragudni - motyogta.

- Úgy szeretlek Helenám - csókoltam meg a homlokát.

- Én is szeretlek, Ibrahim. Képtelen vagyok elfelejteni téged.

- Akkor ne tedd - suttogtam az ajkaira. - Maradj velem, kérlek - csókoltam meg újra.

Ő könnyekkel a szemeiben elmosolyodott, majd bólintott, s ismét ajkaimra simult. Az újabb csók után, hosszasan ölelkeztünk, s puszit leheltem a homlokára, majd mentünk a saját lakrészünkbe.

Én boldogan sóhajtva nyúltam el az ágyamon. Jelenleg az sem érdekelt, ha holnap megölnek, csak az számít, hogy boldog vagyok, s enyém életem szerelme.