Sziasztok!
Elnézést kérünk a késésért, de nehéz a végzős év. A saját barátainkra, családunkra és szerelmünkre sincs elég időnk a tanulás mellett, nem hogy gépezni. Igyekszünk mi írni, de sajna nem mindig jön össze.
A késést pedig bejelentettük a Facebook csoportunkban. De amúgy sem kötelező nekünk hozni. Öt oldalakat írunk és ezt nem mindig lehet megtenni egy hét alatt... Mellesleg az, hogy egy hét, csak a legjobb esetekre vonatkozik, nem 100%.
Köszönjük a megértéseteket!
Az írók
Ibrahim
szemszöge:
Mikor beértem a
lakrészembe, törni-zúzni kezdtem. Utáltam a helyzetet. Nigar megtudta. Mi van,
ha beárul? Nem nyírhatom ki. Két okból sem... Én hamarabb leszek halott,
minthogy megtalálnám őt... És amúgy sem vagyok gyilkos... Jó, mondjuk ez hülyén
hangzik az én számból, de a csatatér az megint teljesen más...
Egész éjszaka
álmatlanul aludtam. Féltem, hogy reggel az asztalnál milyen hangulata lesz a
Szultánnak. Tudni fog-e már a kapcsolatról, vagy csak ki lesz elégülve Hürrem asszonytól?
Kivételesen most én
értem hamarabb ki, s vártam az uralkodót.
- Nagyságos uram -
álltam fel és meghajoltam.
- Ibrahim, jó
reggelt. Máris talpon?
- Sok munkám lesz
ma Uram, s nem is igazán tudtam aludni - feleltem monoton.
- Hogyhogy? -
kérdezte, miközben elindultunk a tanácsterem felé. Már megint a velencei
követtel kell beszélni. Makacs egy ürge...
- Járt az agyam,
uram. De Ön fölöttébb vidámnak tűnik most. Mi történt, ha megkérdezhetem?
- Ellentétben
veled, az én éjszakám kellemesen telt - felelt csak ennyit, majd elmosolyodott.
Ó, mindent értek. Hürremnél volt. Remek, mindjárt viszontlátom a reggelimet.
Persze a látszatot
fent kell tartani, így csak elmosolyodtam.
- Jó látni, hogy
Hürrem asszony mindig boldoggá tudja tenni Önt nagyuram.
- Ez most
kivételesen nem neki köszönhető - mosolygott.
Allahra! Most
örüljek vagy kapjak szívinfarktust? Örülök, mert remélhetőleg ráunt a
hatalommániás kis szajhára... De mi van, ha közben Helenát találta meg?
Lehetetlen...
- Biztosan valami
új lány lehet, hiszen sokkal boldogabb Ő nagysága.
A szultán viszont
láthatóan nem kívánt további részleteket közölni velem a szerelmi életéről,
ugyanis csak tovább mosolygott, de egy szót sem szólt.
Beszélnem kell
Helenával, de sürgősen.
- Uram,
engedelmével gyorsan el kéne intéznem valamit. Velencei követünk még úgy sem
érkezett meg.
Az uralkodó szúrós
tekintettel fordult felém.
- Tudod, hogy
jobban szeretem, hogyha te fordítasz nekem a tolmácsok helyett. Szeretném
letudni ezt a látogatást nagyon hamar, éppen elég, hogy a követre várni kell,
ne akarj még te is elmászkálni! - mordult rám összeráncolt szemöldökkel.
De itt sincs senki,
akkor Allahra, mit tolmácsoljak? A levegő oxigén tartalmát elemezzem?
- Rendben uram -
hajoltam meg, s csendben mentünk be.
A követ hamarosan
megérkezett, és a szultán óhaja szerint a látogatást rövidre fogtuk. A
velenceiek nem igazán díjazzák a megemelt adókat, de ez már nem a mi
problémánk, a padisah pedig nincs alkudozós kedvében. Hamar pontot tettünk az
ügy végére. A velencei kereskedők fizetnek vagy mennek. A megbeszélés után
visszavonultam lakrészembe, hiszen még temérdek papírmunka várt rám.
Koncentrálni viszont nem igazán tudtam, ugyanis végig borzasztóbbnál
borzasztóbb teóriákat alkottam a szultán tegnap éjszakájáról.
~*~
Így csak öt perc
telhetett el, s már át is suhantam volna Helenához, de rájöttem, hogy napközben
ez lehetetlen, ezért inkább Nigárhoz mentem és kopogtam az ajtaján.
Amikor
megpillantott, igencsak meglepődött, s a szemeiben félelem villant fel.
- Pasám! Mit
keresel itt?
Körül néztem, majd
gondolva egyet beléptem és becsuktam az ajtót.
- Helena? -
kérdeztem ridegen.
- T-tessék? -
dadogta a nő. - A lakrészében van, de...
- Jójó, nyugodj meg
kérlek, békével jöttem. Csak beszéltem ma a szultánnal... Szó, szót követett,
és mint kiderült tegnap este nem Hürrem asszonnyal hált, és a szívem majd'
kiugrik a helyéről, ha eszembe jut, hogy esetleg az én Helénámmal volt... És
tudom, hogy te ezeket titokban meg diszk... akármi is a török szó erre.. Szóval
abban tartod, ezeket, de kérlek, mondd, hogy nem az én szépségemmel volt -
csillant meg az aggodalom a szemeimben.
Nigar csak bámult
rám a nagy fekete szemeivel. Ilyennek sem látott még.
- Aggodalmadra
nincs ok, pasám. Nem vele volt. De többet nem mondhatok.
- Köszönöm,
köszönöm, köszönöööm - csókoltam neki kezet.
Jól van, fel kéne
hagyni ezzel az énemmel előtte, mert még elveszítem a tekintélyem.
- Na de pasám! -
rántotta el felháborodva a kezét, de azért elmosolyodott. - Tényleg ennyire
megszeretted azt a lányt?
- Szerinted itt
lennék most és megalázkodtam volna előtted, ha nem?
- Jól van, ostoba
kérdés volt - tette maga elé a kezét békítően.
- Szeretem és
köszönöm, hogy megnyugtattad háborgó lelkemet. Nem is zavarlak tovább.
Mellesleg Szümbül aga keresett. Megtalált? - váltottam vissza a komoly
hangnembe.
A nő arca is
komollyá változott.
- Meg - bólintott.
- Akkor jó –
bólintottam én is. - További szép napot Nigar - mondtam, s azzal távoztam.
- Pasám, várj! -
szólt utánam. Hátrafordultam. - Kérlek, ne érts félre. Nem nézem jó szemmel a
viszonyotokat, vagy bárminek nevezzétek is. De át tudom érezni, és én is törődök
Helenával... Úgyhogy ha bármi olyasmi történik, ami őt érinti, te leszel az
első, akinek szólok.
- Köszönöm szépen
Nigar asszony - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Helena soha nem kerülhet
a szultán ágyába.
- Így viszont mi
lesz vele? Itt hervadjon el, egy olyan férfit szeretve, akié sosem lehet? -
vetette ellen Nigar.
- Eddig is
megoldottuk és ez után is megfogjuk. Ő pedig nem akar bebújni a szultán ágyába
és én sem örülnék neki.
A nő lesütötte a
szemét, láthatóan már megbánta, hogy beleszólt. Jól teszi.Így is félek, nem
kell, hogy még ő is rásegítsen erre.
- Bocsásd meg
kotnyelességem. Én pusztán aggódok. Érted különösképpen, pasám. - lépett
közelebb. - Légy óvatos! Különben véred fog hullani egy lányért, aki sosem lesz
igazán a tiéd.
- Érte meghalnék
Nigar - lágyultam meg újra.
Nigar asszony
felsóhajtott, majd megrázta a fejét.
- Köszönök mindent,
Nigar asszony - búcsúztam el tőle, majd magára hagytam.
Ezek után már
nyugodtan tudtam dolgozni, ami jól jött, hiszen már alkonyodott, de még mindig
nem értem a végére a papíroknak. Ekkor kiabálás ütötte meg a fülem a szomszéd
lakrészből, a szultánéból. Nyomban felpattantam, de ekkor egy aga már be is
nyitott.
- Pasám, a szultán
hívat téged. Sürgős.
Hallom! Bólintottam
neki, majd átszaladtam a lakosztályba, hol már nyitották is nekem az ajtót.
Bent Hürremet találtam, aki az ágyon szenvedett, körülötte orvosok sürgölődtek,
na meg persze a szultán, aki ahogy beléptem, megragadott az inggalléromnál.
- Hogy lehet, hogy
te vagy lakosztályom felelőse, és méreg kerül az asztalomra?! - dörrent rám.
- Uram én ki sem
mozdultam ma a papírmunkák közül. Az agák mondták, hogy figyelnek.
- Ez nem mentség,
Ibrahim! - lökött neki a falnak. - Merénylet készült ellenem, ami végül
várandós asszonyomat érte. Ez a te felelősséged! - üvöltött rám. - Arról is
tudnod kell, ha egy légy berepül ide, nemhogy egy tál mérgezett étel, a pokolba
is!
Nehéz ilyen
sipákolás mellett bármire is gondolni. Örülök, hogy meg lett mérgezve ez a
ribanc. Végre történt valami jó is. Amúgy meg nem vagyok valami robot, hogy
egyszerre hat helyre figyeljek.
- Allahra uram,
semmi nem volt, mikor én ellenőriztem a dolgokat, és a kóstolóknak sincs baja.
A szultán vett egy
mély levegőt. Szinte reszketett a dühtől.
- Azonnal járj a
végére, ki tette ezt. Különben téged vonlak felelősségre.
- Uram - hajoltam
meg, majd mikor kiértem a folyosóra, kiköhögtem magam, mit bent elfojtottam. -
Hogy az a... - püföltem a falba. - Szümbül aga, Nigar asszony! - kerestem őket
eszeveszettül.
Az agát találtam
meg hamarabb. Futólépésben jött elém.
- Méltóságos
pasám... Mit parancsolsz?
Próbáltam higgadt
maradni, de ez nem jött össze, így a falnak nyomtam szegényt.
- Mit tudsz a
mérgezésről, felelj!
- Mi.. miről
beszélsz, pasám? - krákogta.
- Allahra -
engedtem el. Ha bocsánatot kérnék, az nem tűntetne fel jó színben, ugye? -
Valaki meg akarta a Szultánt ételével mérgezni, de szerencsére Hürrem evett
belőle.
Remélem, elmegy a gyerek - raktam hozzá
magamban.
- Fényességes
Allah! - tette szája elé a kezét szörnyülködve, miközben feltápászkodott. -
Nekem erről tudomásom sem volt! A tálalás után a kóstolókhoz vittük az ételt,
mint mindig, és mindent rendben találtak!
- Ki szállította
hát az ételeket a kóstolóktól a szultán lakrészéig?
- Hát én azt nem...
- Tettem felé fenyegetően egy lépést, mire ő szinte felkiáltva ugrott hátra. -
Kiderítem!
- Szólj Nigar-nak,
hogy kerestem, és haladéktalanul látogasson meg. Utána lódulj kideríteni, hogy
ki hordta az ételeket, s küld be őt is lakosztályomba. Addig senki nem fog
aludni ebben a palotában, míg a tettes holtan nem hever lábaim előtt, világos
voltam?
- Iii-igenis,
pasám! - hajtott fejet gyorsan, majd már el is szelelt.
Na azért.
Indulatosan mentem vissza lakrészembe, s dühömet az asztalomon heverő
papírköteg bánta, mit őrjöngve sepertem le onnan. Nem hiszem el! Hogy minden a
feje tetejére álljon egy este alatt!
Olyan boldog
lennék, ha elmenne a gyerek, de a legboldogabb akkor lennék, ha kiderülne, ki
volt a tettes.
Körülbelül egy óra
múlva keresett fel Nigar asszony. Allahra, egy óra múlva! A fészkes fene majd'
megevett addig.
- Beszélj -
dörrentem rá, alig hogy belépett. - Ki tette? Nagyon is jól tudod.
- Pasám - hajolt
meg. - Kiderült, hogy ki vitte fel az étket. A lány azonban már megbűnhődött
tettéért... Felakasztva találtunk rá.
- Mi a szent jó...?
- isten. - Felakasztva? Hihetetlen, mik vannak, ennek semmi értelme! - emeltem
meg a hangom. - Lódulj előttem, megyünk a szultánhoz.
- Engedelmeddel...
ez még nem a történet vége.
- Hát akkor mondjad
már, húzod itt az idegeimet...
- Ezt a lányt
felbérelték. Van rá egy szemtanú. Ide is hívattam, ajtód előtt áll. Kívánod
meghallgatni?
- Küldd be - ültem
le.
Nigar halványan
elmosolyodott.
- Igenis.
Majd kihátrált, és
egy lánnyal jött vissza, kinek kendővel volt elfedve arca. Hát persze, a
szultán asszonyaira senki sem nézhet engedély nélkül. Az agák sem a folyosókon.
- Ki vagy, s mit
tudsz? - kérdeztem rögtön.
A lány
felpillantott rám, csodás barna szemei voltak. Természetesen ez volt a
legutolsó dolog, amivel törődtem.
- Éppen lakrészemből
jöttem lefelé, amikor a lépcsőnél suttogást hallottam, így megálltam.
Jó ég, ez a hang. A
lány keze lassan a kendőhöz nyúlt, s egy finom mozdulattal húzta le arcáról.
Nagyra kerekedtek szemeim.
- Ki volt az
Helena? - kérdeztem idegesen.
Hihetetlen, hogy
egy gyilkos közelében volt...
- Gülsah győzte őt
meg. A lány vonakodott, így ő azt mondta neki, hogy csak tréfa az egész, és nem
lesz belőle komoly baj. De hogyha nem tévedek, Gülsah is felülről kapta az
utasítást...
- Tehát Mahidevrán
lenne a merénylő? Mi jogon akarná bánta a fia apját? És mégis mi ez az egész?
Egy Szultánát nem lehet csak úgy megvádolni...
- Hogyha engem
kérdezel, nem a szultán ellen készült a méreg. Nem véletlenül rakták az
édességbe.
- Vigyázz! - léptem
hozzá közelebb, még mindig tele indulattal, mutatóujjam ajkai elé tettem figyelmeztetően.
- Erről senkinek nem beszélhetsz, megértetted? Elmondtad bárkinek is?
- Nem... - rázta
meg a fejét kicsit megijedve. - Csak neked. Ezért jöttem.
- Nigar?
- Senkinek.
- Helyes válasz -
leheltem egy csókot a szájára. - Menj vissza és imádkozz, hogy a fejem a helyén
maradjon.
Nem válaszolt, csak
lassan körém fonta karjait, s megölelt.
- Nem a te hibád
volt – suttogta.
- Én tudom, de a
szultán nem biztos – pusziltam a hajába.
- Nem lesz baj -
pillantott fel rám. - Imáim megóvnak - állt lábujjhegyre, majd apró puszival
fűszerezte meg ajkaimat. - Megyek is.
- El kell menned, s
nem én viszlek el – biggyesztettem le az ajkaimat. – Este mehetek vagy aludnál?
- Csak a karjaid
között tudok igazán jól aludni. De a mérgezés miatt áll a bál a háremben,
lehetetlen lenne most belopóznod. Viszont reggel kimegyek majd a belső kertbe,
az ivókúthoz. Várlak.
- Oké, megyek ki én
is.
- Ott találkozunk -
csókolt meg újból, majd megfordult és az ajtóhoz lépett.
- Szeretlek -
suttogtam és elengedtem.
Sóhajtottam egyet
majd bementem a szultánhoz.
- Uram,
kiderítettem, ki volt a tettes.
- Halljam hát.
- Egy lány, ki
szállította ide a vacsorát.
- Hozd elém rögtön
azt a lányt!
- Engedelmével
folytatnám. A lányra, ki a mérget rakta a vacsorába, felakasztva találta Nigar
asszony. Ám, egy szemtanú...
- Milyen szemtanú?
- Egy lány
szerintem a háremből. Ám, nem tudom, ki lehet ő, ugyanis, mivel ránéznem sem
szabad, hogy ne szegjek szabályt, a lány arcát betekerve jelent meg lakrészemben...
- mondtam. Nem fogom lebuktatni Helenát. - És, ez a lány nem biztató dolgokat
mondott. Habár a "mérgező" halott, az ügy nincs megoldva. Valaki
felbérelte őt.
- S ez a szemtanú
látta, hogy kicsoda?
- Nem látta,
ugyanis annak a személynek is el volt takarva az arca.
- Remek, tehát
újfent semmit sem tudunk - mordult fel dühösen, majd felém fordult. - Tudni
akarom, ki tört életemre és miért. Nem látom értelmét, miért akarna valaki a
háremből megmérgezni engem.
Kissé riadtan
léptem hátra.
- Engedelmével nagyuram
- néztem rá. - Úgy vélem, hogy nem te voltál a célpont. Mármint... Gondolom,
okkal tették az édességbe a mérget, tudván, hogy Hürrem asszony milyen mohó
terhessége alatt. Így, gondolván, ő volt, kinek a szervezetébe mérget akartak
juttatni.
A szultán ettől a
feltételezéstől csak még nagyobb dühbe gurult.
- Ki az az átkozott
némber, ki ilyesmire mer vetemedni? - hördült fel felháborodottan. - Allahnak
hála, hogy nem lett baja sem asszonyomnak, sem a gyermekének. – Kár. Pedig
reménykedtem, hogy ő vagy a fattyú elmegy... - De lehetett volna, és ha a
mérgezés értelmi szerzője szabadon mászkál, akkor előbb-utóbb megismétlődik a
dolog. Éppen ezért fogod a föld alól is előkeríteni az illetőt, Pargali...
Nem szeretem, ha
így hív! Van nevem is…
- Ameddig csak
hatásköröm, kiterjed uram. De inkább adjuk hálát Allah-nak, hogy nem Ön volt a
célpont.
- Még lehetek.
Úgyhogy találd meg az illetőt - parancsolta egy szikra érzelem nélkül.
- Uram - hajoltam
meg. - Óhajt még mást?
Szulejmán nagyot
sóhajtott.
- Nem. Mehetsz.
- Nyugodalmas
éjszakát - hajoltam meg.
Remek. A szultán
megorrolt rám, a merénylő pedig alighanem Mahidevran Szultána. Beszélnem kell
az úrnővel sürgősen. Saját magát is veszélybe sodorta és szerintem a padisah
már így is sejti, hogy ő áll a háttérben. Régebben díjaztam volna az ötletet,
de nem most…